A „FreeInterRail” alapötlete két német fiatal aktivistától, Vincent-Immanuel Herrtől és Martin Speertől származik, akik néhány éve arra tettek javaslatot, hogy az Európai Unió lepjen meg minden európai fiatalt egy ingyenes vonatbérlettel a 18. születésnapján. A javaslatot elsőként Ujhelyi István szocialista EP-képviselő karolta fel és támogatta a megvalósulásig. Idén nyáron már összesen tizenötezer európai fiatal jutott hozzá az ingyenes vonatjegyekhez, a hamarosan megnyíló második pályázati körben pedig újabb tizenkétezer fiatal, közöttük számos magyar élhet majd ismét a lehetőséggel.
Ujhelyi István a díjátadás kapcsán úgy fogalmazott: igazi európai sikertörténetről van szó, hiszen közel hétszeres volt a túljelentkezés a program idei első kiírása során, a magyar fiatalok számára biztosított többszáz helyre is jóval többen jelentkeztek. „Nem pusztán ’ingyenvonatozásról’ van szó, hanem az európai fiatalság lehetőségeinek kinyitásáról, az integráció sikeres mélyítéséről, a kultúrák közötti jobb kommunikációról. Most, amikor az Európai Unió létét és értelmét számos populista erő kérdőjelezi meg, ez egy hosszú távon érvényes és eredményes válasz lehet az európai közösségeket szétverni szándékozóknak” – fogalmazott az MSZP EP-képviselője.
Az ingyenes utazást biztosító “DiscoverEU” program hosszútávú jövője biztosítottnak látszik: a következő uniós költségvetési ciklusban már évi 100 millió euró állhat a projekt kiszélesítésére.
Brüsszel, 2018-11-18