mszp.hu | Belföld | Kész Zoltán népszavazás
2016. március 29. 14:26

Népszavazás: embermilliókat nem lehet elhallgattatni

Örülünk, hogy egy független országgyűlési képviselő és egy politikai párt együttműködése teremtheti meg Magyarországon azt a helyzetet, amelyben az emberek végre elmondhatják a véleményüket – jelentette ki Tóbiás József azon a sajtótájékoztatón, amelyet Gőgös Zoltánnal és Kész Zoltánnal közösen tartott a Kossuth téren.

A Fidesz fél, hogy az emberek elmondják a véleményüket a kormányzásról, fél a szabad sajtótól, a valós társadalmi kérdésekre adott valós válaszoktól – mondta az MSZP elnök-frakcióvezetője, aki arra figyelmeztetett, hogy a népszavazás egyben előválasztás is. Az emberek most, félidőben elmondják, hogy szerintük jó irányba mennek-e a dolgok, vagy változtatni kell. A pártelnök szerint egyértelmű, hogy a Fidesz ezért akadályozza a népszavazásokat.

Biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy, ahogy nem lehet elhallgattatni milliókat, a népszavazást sem lehet megakadályozni – jelentette ki, mert, mint mondta, kell egy alkalom, amikor az emberek elmondhatják, hogy jó-e az a kormányzás, amely a kiváltságosoknak kedvez, miközben emberek millióinak nincs esélye a felemelkedésre.

Gőgös Zoltán élesen bírálta a kormányt a földárverések és az egyre mélyülő társadalmi szakadék miatt. Az MSZP elnökhelyettese kijelentette, amikor láthatóvá vált, mi készül, a szocialisták felkészültek arra, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek a galádság megakadályozása érdekében. Mint mondta, részsikerek vannak, de nem lehetünk nyugodtak, mert bár jelentős mennyiségű föld megmarad, a hatalom nem nyugszik: következnek a halastavak és a gyümölcsösök, aztán pedig az erdők.

Látjuk, a hatalom számára csak az a kérdés, hogyan tudna magának minél nagyobb vagyont, minél több lehetőséget teremteni – mondta, hozzátéve, hogy most már olyan dinasztiákról lehet hallani, amikhez foghatóak utoljára a középkorban voltak Magyarországon.

Gőgös Zoltán jelezte, hogy ezért indította el a népszavazási kezdeményezését, amit először betiltatott volna a Fidesz, de a Kúria döntése nyomán már gyűjthető az aláírás.

Az MSZP közleménye

2019-07-26 16:03

Kapcsolódó párttagok