Áder János a kivételes eljárásban áterőltetett NOK-törvény elutasításával kivételesen hozta az elvárhatót: most annyi történt, hogy egy nyilvánvalóan selejtes törvény fennakadt a köztársasági elnök szűrőjén.
Az, hogy mindenkinek legyen fedél a feje fölött, abszolút támogatható cél. Rogán Antal javaslatának azonban már a célja sem ez volt, hanem két cég, és a jól keresők ismételt helyzetbe hozása.
A törvény ugyanakkor még az átláthatóság és állampolgári biztonság minimumfeltételeinek sem felelt meg. A Matolcsy György által vezetett jegybanki felügyelet nem garanciát, hanem potenciális veszélyforrást jelent, miután az MNB szoros felügyelete mellett loptak el a Fidesz-közeli brókerek 220 milliárd forintot.
Jó lenne, ha most már leszokna a Fidesz arról, hogy a jogalkotási törvény totális megkerülésével fogad el személyre szabott jogszabályokat. A NOK esetében például annyit sikerült a törvényből betartani, hogy megtárgyalta a bizottság és szavazott róla a parlament.
Az nem megy, hogy a gazdagok a szegények pénzén vásároljanak lakást. Elvárjuk, hogy olyan törvényt dolgozzanak ki, amely az arra leginkább rászorulókat, vagyis a pályakezdő fiatalokat hozza helyzetbe, nem pedig a tehetőseket!
Szakács László,
országgyűlési képviselő