hir6/mszp.hu
2012. augusztus 31. 11:22

Növekvő árak, csökkenő bérek

A dráguló élelmiszerárak hónapról hónapra egyre nagyobb mértékben terhelik meg a családok pénztárcáját. A 2011-es árakhoz viszonyítva a tojás 34,4%, a sertészsiradék 24,3%, a kávé 12,5%, a párizsi, kolbász 10,5% és a sertéshús 9,5% áremelkedést mutatott a KSH adatai szerint. Ezek mellett a gyógyszerek és a gyógyáruk 4,2%-kal drágultak. A háztartási energia átlagosan 6,3%-kal emelkedett.


Az üzemanyag árak is folyamatosan és nagymértékben drágulnak. 2008 őszén, amikor a benzinár elérte a 300 forintot Szijjártó Péter megtalálta a felelősöket az áremelkedésért. A nyilatkozata szerint: „A kőolaj világpiaci ára csak részben ok a benzin árának emelkedésére, ebben a forint árfolyamának mélyrepülése is szerepet játszik, hiszen a környező országokban, még Ausztriában is olcsóbb a tankolás, mint Magyarországon" „…a benzinár-problémáért egyedül a kormány tartozik felelősséggel.” Mi is úgy gondoljuk, hogy a kormány kezében vannak olyan eszközök, melyekkel mérsékelhető lenne az üzemanyag árrobbanás, de az Orbán kormány nem tesz semmit ennek érdekében.

Az árak növekedése mellett az Orbán-kormány adó- és gazdaságpolitikája következtében egyre kevesebb pénz  marad a kisebb keresetű családoknál. Mindezek fogyasztáscsökkenéshez vezetnek, mely folyamat – egyenlőre – megállíthatatlanul fékezi a magyar gazdaság teljesítőképességét.

Magyarország egy spirális folyamatba került. A munkavállalóknál kevesebb pénz marad, aminek következtében csökken a fogyasztás. A csökkenő kereslet miatt a vállalkozások elbocsájtanak munkaerőket vagy meg is szűnnek. Ezzel növekszik a munkanélküliség és a bérek hiányában még tovább csökken a kereslet. A kör bezárult és újraindul.

A magyar gazdaság recesszióban van. Miközben a nyugat-európai sőt a környező országokban gazdasági növekedésről beszélnek az adatok. Az Orbán-kormány találhatna jó példát arra, hogyan kell növekedési pályára állítani egy országot, de makacsul halad tovább a „nem ortodox gazdaságpolitika” útján, amivel tovább rontja a magyarországi életszínvonalat.

A kialakult helyzetet csak összefogással lehet megoldani. Együtt kell működnie a kormányzatnak, az önkormányzatoknak és a vállalkozóknak, melyben a MSZP partnerként fog viszonyulni minden haladó kezdeményezéshez.

Az MSZP Békéscsabai Szervezetének nevében:

Miklós Attila,
elnök

Hrabovszki György,
alelnök