mszp.hu | Belföld
2020. október 14. 11:59

Nyár végére tervezi az MSZP az előválasztási kampány indítását

Nyár végére tervezi az MSZP az előválasztási kampány indítását
A villámkampány egyértelműen megmutatta, a jó dinamikájú összefogás működik – erről beszélt Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke kedd reggel az ATV Start című műsorában.

A hirtelen jött és előválasztás nélküli szerencsi választáson elért 45%-os eredmény jó, különösen a várt 40%-hoz képest. A szocialista párt szerint ez biztató jel a 2022-es választásokat illetően. „Az összefogásnak nagy ereje van, és ez az 1700 szavazat különbség ledolgozható: be lehet hozni. Most van másfél évünk erre” – mondta Kunhalmi Ágnes.

A Magyar Szocialista Párt társelnöke a szavazói bizalom növekedéséről is beszélt. Elmondta, ő optimista és Hadházy Ákos véleményével szemben szerinte a kampányban csak még jobban összecsiszolódtak a köztársaságpárti erők. „94%-os volt az átszavazási hajlandóság, Tiszaújvárosban például kétharmadot szerzett a közös jelölt. Azt hiszem, a szavazók vidéken is megértették azt, hogy ilyen korrupt, antidemokratikus, emberellenes politika után, nem lehet eltartott kisujjal politizálni”.

Kunhalmi megköszönte mindazok támogatását, akik személyükben is részt vettek Szerencsi időközi választáson a közös ellenzéki jelölt kampányában, külön kiemelte a Főváros szerepét ebben. „Világosan látni kell, és ebben a helyszínen is megjelenő Karácsony Gergely, főpolgármesterrel egyetértettünk, hogy ezeket a térségeket nem lehet magukra hagyni. Nincs sikeres főváros sikeres vidék nélkül, és a magyar vidék sem tud sikeres lenni, ha a főváros nem erős”.

Kérdésre, hogy nem lettek volna-e jobbak az eredmények, ha Szanyi Tibor pártja nem állít ellenjelöltet, Kunhalmi Ágnes elmondta, nem örültek a szétforgácsoló lépésnek, ahogy a kamupártoknak sem a parlamenti választásokon általában, de „Az emberek megtanulják, hogy ki az, akire számítani lehet. Az előválasztás segíteni fogja a jelölteket, ha a körzetekben az összefogás egy az egy ellen megvalósul, és még közös lista is van, akkor ilyen körzeteket megnyerhetőek lesznek 2022-ben”.

Hangsúlyozta, azért is jó eredmény a 45% Szerencsen, mert nagyon nehéz ellenzékinek lenni ma vidéken és vállalni a Fidesszel szembeni ellenvéleményt. „Amikor nekem azt mondja egy asszony, hogy a fülke magányában szavazhatunk, és ne menjetek innen el, maradjatok itt, hogy erőt merítsünk, akkor én azt mondom, hogy mi, pártvezetők pedig a szavazóinkból merítjük az erőt”.

Végül megerősítette, az MSZP tervei szerint augusztusban el is indulhat az előválasztási kampány, amit a köztársaságpárti szavazók is szeretnének. „2021-nek az előválasztásról kell szólnia. Én ezt legkésőbb nyár végén, ősz elején látom reálisnak. (…) Közel egy időben érdemes megtartani mindenhol.

Kapcsolódó párttagok