Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a 2012. január 2-i Operaház előtti tüntetésről a közszolgálati médiumok olyan tájékoztatást adtak, mely a tények súlyos meghamisítása. Az MTV 1-es csatornájának híradójában a tüntetésen részt vevő több tízezer fő bemutatása helyett üres kordonokat mutattak.
Korábban már előfordultak hasonló hamisítások az Ön által vezetett intézményben, amelyeket igyekeztek eltussolni, majd a közvélemény nyomására először megpróbálták a megzsarolt alkalmazottakra kenni a felelősséget, később fegyelmit osztottak ki az egyik elkövetőnek, és csak napokkal később, a nem múló felháborodás hatására távolították el részben a valódi felelősöket. Sajnálatos, hogy egyértelmű hamisításukat követően ők továbbra is a közszolgálati keretek között tevékenykednek.
A jelenlegi eset talán még a korábbinál is súlyosabb, hiszen itt egyértelmű történelemhamisítás történt.
Tisztelettel kérem Önt, hogy pozíciójánál fogva haladéktalanul járjon el a felelősök megtalálásáért és példás büntetést rójon ki rájuk. Közszolgálatban ilyen embereknek nincs helye, ezért követeljük a felelősök azonnali eltávolítását a közmédiumokból!
Kérem, vegye figyelembe, hogy a január 2-i rendezvény nem egy párt, szervezet kezdeményezésére jött létre, hanem a magyar közéletben meghatározó szerepet elért politikai pártok, civil szervezetek és szakszervezetek közös megmozdulása volt. Ha csak a politikai pártok képviselte polgárokról beszélünk, akkor közel 2,5 millió embert vett semmibe ezzel az Ön által vezetett közmédium, holott a civil- és szakszervezetek további milliók képviseletét látják el. Ez sem szakmailag, sem erkölcsileg, sem jogilag nem felel meg a közszolgálatiság alapkövetelményeinek.
Kérem, hogy intézkedéséről haladéktalanul tájékoztasson minket és a közvéleményt.
Üdvözlettel:
Déri Balázs,
az MSZP-frakció kommunikációs igazgatója
Török Zsolt,
az MSZP sajtótagozatának elnöke
2012. január 03. 16:06
Nyílt levél az MTVA vezérigazgatójának
Tisztelt Böröcz István!