2011. április 30. 12:33

Nyílt levél Hoffmann Rózsához

Hol a pedagógusoknak beígért fizetésemelés? Milyen életpálya-modellre számíthatnak a közoktatásban dolgozók, mikor a munkakörülményeik nemhogy nem javulnak, de egyre többüknek a jelenlegi státusza is veszélyben forog?  Hány pedagógust, oktatási alkalmazottat érint még az országos iskolabezárási hullám? Kormos Kata, az MSZP szóvivője nyílt levélben fordult az oktatásért felelős államtitkár asszonyhoz.

Tisztelt államtitkár asszony!

Önök ellenzékben folyamatosan megrovásban részesítették a szocialista kormányokat a - meggyőződésünk szerint helyes célokat szolgáló - iskolaintegrációs törekvéseikért. Az elmúlt években Önök számtalanszor felmondták azt a Fidesz-leckét, amely szerint, ha a haza nem lesz ellenzékben, véget ér az iskolabezárások, leépítések kora Magyarországon.

Tisztelt Hoffmann Rózsa!

Most Önök vannak kormányon. Ám mintha elfelejtették volna az ”anyagot”. Sőt, Önök mintha igazat mondani is elfelejtettek volna. ”Több mint abszurd az MSZP aggodalma az iskolákkal kapcsolatban” – írta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága februárban, mikor arról érdeklődtünk, a salgótarjáni, erzsébetvárosi, józsefvárosi és kistarcsai iskolabezárások után hány iskolát tervez még megszüntetni a kormány.

Most meg azt látjuk, hogy a felvetésünk annyira abszurd volt, hogy az iskolabezárásokkal fenyegetett településekhez csatlakozott például Kaposvár, Győr, az V. kerület, Csepel, Ferencváros és Pestszentlőrinc is. S ha igazak a világhálón, illetve a sajtóban terjedő hírek, lassan apró betűkkel írva is betelik egy A4-es papír a bezárásra ítélt iskolák listájával.

Tisztelt államtitkár asszony!

Erre a ”dolgozatra” sajnos elégtelen jár. Míg ugyanis a szocialista kormányok racionális szempontok alapján hajtották végre iskolaintegrációs programjukat, Önök olyan intézményeket számolnak, illetve számolnának fel, amelyeknek földrajzi, demográfiai, vagy szakmai szempontból nincs alternatívájuk.

Mi indokolja például az erzsébetvárosi Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium felszámolását, amelynek évek óta mind a kihasználtsága, mind a szakmai megítélése javult? Mivel magyarázható a kaposvári Toldi Miklós Általános Iskola és Gimnázium ”átszervezése”, amelynek egyedülálló szellemiségű oktatási tevékenysége végleg feledésbe merül? Végül, de messze nem utolsó sorban: mivel indokolható a Rogán Antal vezette belvárosban a speciális nevelési igényeket kielégítő Kormos István Általános Iskola megszűntetése?

Tisztelt Hoffmann Rózsa!

Önök a feltett kérdéseknél ma már jóval több felelettel adósak. Hol a pedagógusoknak beígért fizetésemelés? Milyen életpálya-modellre számíthatnak a közoktatásban dolgozók, mikor a munkakörülményeik nemhogy nem javulnak, de egyre többüknek a jelenlegi státusza is veszélyben forog?  Hány pedagógust, oktatási alkalmazottat érint még az országos iskolabezárási hullám?

Tisztelt államtitkár asszony!

Várom a feleletét!