Obstrukcióval a munkaidőkeret-emelés ellen

Ellenzéki frakciók parlamenti obstrukciót terveznek a munkaidőkeret emeléséről szóló fideszes törvényjavaslat miatt.
 
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezető hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón közölte, az Országgyűlés hétfőn kezdődő ülésének napirendjéhez - "közérdekből, kiemelten nemzetstratégiai célból" - 2800 módosító indítványt nyújtanak be ellenzékiek közösen, amelyekről külön-külön kell majd szavaznia a parlamentnek. 
 
Azt szeretnék elérni - mondta -, hogy ne fogadják el a napirendet, amelyen szerepel a "rabszolgatörvény", azaz a munka törvénykönyve módosítására vonatkozó kormánypárti javaslat. 
 
Tanulják meg a fideszes képviselők, milyen az, amikor túlórázni kell - hangoztatta.
 
Értékelése szerint a Fidesz egy olyan jogszabályt akar elfogadtatni a parlamenttel, amely a magyar dolgozókat teljes mértékben kiszolgáltatottá teszi a munkaadóknak. Titkos paktumot köthetett a kormány a multikkal, a külföldi tőkével, és ezért a magyar dolgozóknak hetente plusz egy napot kell dolgozniuk - tette hozzá.
 
Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezető elmondta, ha a jogszabályt mégis elfogadja az Országgyűlés, akkor közösen az Alkotmánybírósághoz és strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak, mert a törvény vitája szerintük nem felelt meg a jogszabályoknak. 
 
Hozzátette, ezen a napon van az emberi jogok világnapja, amit Orbán Viktor és kormánya úgy kíván megünnepelni, hogy rabszolgává teszi magyar dolgozók millióit.
 
Szerinte a 400 óra túlmunka elrendelése gyakorlatilag azt jelenti, a Fidesz-KDNP bevezeti a kötelező szombati munkanapot.
 
Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese is úgy látja, hogy a parlamenti vita lefolyása miatt közjogilag érvénytelen lesz a jogszabály, és arról addig nem is szabadna dönteni, amíg a parlament igazságügyi bizottsága állást nem foglal a kérdésben. A bizottság azonban húzza az időt, a testület KDNP-s elnöke a beadvány kiegészítését kérte formai okok miatt - magyarázta. Ha így fogadja el a parlament a törvényt, akkor az "érvénytelen, csaló, kamu" törvény lesz - hangoztatta.
 
Szerinte a "rabszolgatörvény" az Orbán Viktor által fémjelzett gazdaságpolitika totális kudarcának bevallása. Menekülnek Magyarországról a munkavállalók, ezért van szükség arra, hogy azokat, akik itt maradnak kizsákmányolják - közölte.
 
Szél Bernadett független országgyűlési képviselő hangsúlyozta, az ellenzék mindent megtesz annak érdekében, hogy a kormánypártiak "ne tudják le" ezt a törvényjavaslatot gyorsan a karácsonyi ünnepek előtt. Elmondta, a munkarendet elrendeli a munkaadó, önkéntesség a munkahelyen maximum véradásnál lehet.
 
A képviselőket kérdezték arról, mit szólnak ahhoz, hogy az LMP Puzsér Róbert független főpolgármester-jelöltet támogatja. 
 
Tóth Bertalan, Arató Gergely és Szabó Tímea is egyetlen közös jelölt mellett foglalt állást. Tóth Bertalan rögzítette: az MSZP elkötelezett az előválasztás mellett, várja arra Puzsér Róbertet is. Arató Gergely közölte, a DK nagyon szerencsétlennek tartja, hogy szombaton elkezdődött egy pártalapú "lökdösődés", mondván, ez nem felel meg az ellenzéki választók igényének.
 
Szél Bernadettől kérték, hogy kommentálja volt pártja, az LMP döntését, ezt azzal hárította el, hogy most nem foglalkozik pártpolitikával, ez a hét a "rabszolgatörvényről" szól.
 

Kapcsolódó párttagok