MTI/mszp.hu
2012. július 29. 13:31

Orbán az egészségügy kudarcával sem néz szembe

  Orbán Viktor a héten véget ért konzultációsorozatán sem volt hajlandó szembenézni az egészségügyi kormányzat elmúlt kétéves kudarcaival. Holott az egészségügyben kialakult válságos helyzetért egyértelműen a jelenlegi kormány tehető felelőssé, amely az elmúlt két év megszorításaival az ágazat valamennyi szereplőjét rendkívül nehéz helyzetbe hozta.

 

Kökény Mihály, a párt egészségügyi szakpolitikusa szerint igen rossz üzenete van annak, hogy Orbán Viktor az ágazatból csak a gyógyszerészkamara vezetőivel találkozott.

Mint azt a vasárnapi, Jókai utcai sajtótájékoztatón elmondta, ez nem meglepő abból a szempontból, hogy az elmúlt két évben folyamatos megszorítások érték az egészségügyet, az orvosok és az ápolók pedig feltételezhetően szóvá tették volna ezt a miniszterelnöknek. Az egészségügyi dolgozók mellőzése emellett "lehet, hogy ez egyfajta előhírnöke az orbáni erőből kormányzásnak, esetleg a demokráciát pótló rendszernek" - jelentette ki Kökény Mihály.

A szocialista politikus a gyógyszertárak gyógyszerészi tulajdonba kerülésének felgyorsítására vonatkozó kormányfői ígérettel kapcsolatban azt vetette fel, mi bizonyítja, hogy ez majd betegeknek is kedvez. Kökény Mihály szerint a patikusoknak 16 uniós tagállamban nincs patikatulajdonlási monopóliumuk, de ettől még ezekben az országokban is színvonalas a gyógyszerellátás. Hangsúlyozta továbbá, hogy a gyógyszerészeknek főleg vidéken egyre nagyobb költséget jelent a készletezés, a karbantartás, a változások következtében pedig ritkább lesz vagy leáll a gyógyszerszállítás, vagyis ismét a "betegeken csattan az ostor".

Kökény Mihály "borzasztónak" nevezte Orbán Viktor azon felvetését, hogy a gyógyszergyáraktól el kell venni az extraprofitot. A politikus szerint ugyanis a közelmúltban hozott adóváltoztatások miatt már tavaly is az érintett cégek fizették a gyógyszerár-támogatási előirányzat egynegyedét, ami "példátlan a nemzetközi gyakorlatban". Mindez gyógyszerek forgalomból történő kivonásához és elbocsátásokhoz vezet majd - fűzte hozzá.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője mindezt azzal egészítette ki, hogy az egészségügyben kialakult válságos helyzetért egyértelműen a jelenlegi kormány tehető felelőssé, amely az elmúlt két év megszorításaival az ágazat valamennyi szereplőjét rendkívül nehéz helyzetbe hozta.