mszp.hu | Belföld | Egészségügy
2021. január 19. 00:38

Orbán eljátszotta a bizalmat

Orbán eljátszotta a bizalmat
A bizalom kérdése egy ilyen járványhelyzetben alapvető, és „ezt a bizalmat a miniszterelnök, Orbán Viktor, eljátszotta”. Pancserkormányzás folyik – jelentette ki Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn.

Hangsúlyozta: az egészség, a védelem „nagyon-nagyon személyes ügy”, a gyógyítókkal való kapcsolat „bizalmi viszony”.

Azt mondta, bizalmatlanság alakult ki a kormánnyal szemben és az oltással kapcsolatban, ezért ilyen alacsony az oltási hajlandóság.

Ennek oka pedig a „pancserkormányzás”: „Hogy működhet egy olyan oltási szisztéma, ahol a miniszterelnök, (…) jogász végzettséggel, bejelent egy oltóanyagot”, amivel több millió állampolgárt be akar oltatni, „aminek még nincsen meg az orvosi engedélyezése Magyarországon sem, az Európai Unióban sem?” – hozta példának.

„Több millió idős ember pedig megretten ettől. Én el nem tudom mondani, hogy mennyi telefont, üzenetet kapunk” – tette hozzá.

„A miniszterelnök nem orvos. Az orvosi grémium, aki erre jogosult és erre hivatott, hogy ezt a döntést meghozza, nem hozott ilyen döntést, nem engedélyezte ezt a vakcinát” - szögezte le.

„Nem lehetett volna esetleg ezt úgy megtenni, hogy előzetesen szakemberek beszélnek róla? (…) És mikor ők meghozzák a döntést, akkor mondja egy kormány, hogy a szakma azt mondta, hogy ez rendben van, ezért ajánljuk?” - érvelt.

Az MSZP „a legelejétől fogva” azt képviselte: „egy ilyen válság esetében az őszinte, nyílt kommunikáció az, ami a bizalmat építi”, mint például Szlovákiában vagy Ausztriában, „a laboratóriumban”.

A kormánnyal szembeni bizalom azért is fogy, mert szemben áll egymással az, amit a miniszterelnök mond, és amit tesz – utalt vissza a társelnök Orbán évekkel korábbi mondására, hogy„ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt, amit csinálok”.

Indoklásul Tóth felidézte a kormányzati propaganda-plakátokat, melyek szerint „Minden élet számít”. Azt mondta: „Ehhez képest ’minden élet számít’, vessző, kivéve az ellenzéki városokban élő emberek élete, vessző, kivéve a szociális ágazatban dolgozók sorsa (…), vessző; a kisnyugdíjasok: annak az 520 ezer nyugdíjasnak az élete, akik százezer forint alatti nyugellátásba részesülnek, akiknek ezekben a hideg hónapokban nagyon nehéz helyzet áll elő, hiszen fizetniük kell az amúgy nem csökkentett energiahordozó-árakat, -díjakat, amit bőven lehetne csökkenteni. És lehet sorolni sok-sok olyan dolgot, aminél a Fidesznél mindig van ez az ’igen, és kivéve’: akikkel nem foglalkozunk, akikkel nem törődünk, vagy éppen, akik nem értenek velünk egyet.”

A tavaszi első járványhullám óta jelentősen csökkent a kormányzati járványkezelési munka megítélése: a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint ötös skálán hármas alá, a Fidesz szavazóit is beleszámítva – mondta el.

Ebben benne van az is, hogy tavasszal az orvosszakma volt az előtérben, ők fogalmaztak meg ajánlásokat, a második hullámban viszont „teljesen átvette a politika az irányítást, a kommunikációt is”.

Az is szerepet játszhat, hogy az Orbán-kormány az elmúlt 10 évben tönkretette az egészségügyet. A kormány hozzáállása mutatja, hogy nem volt számára fontos az ágazat, hiszen a sportra fordított összegek 458 %-kal növekedtek az elmúlt időszakban, az egészségügyre fordítandó összegek pedig csak 50%-kal – mutatott rá.

De a járványügyi intézményrendszert is leépítették, és „Milyen ország az, ahol az egészégügyet a belügyminiszter irányítja? Milyen ország az, ahol (…) egy ilyen helyzetben nincs egy önálló minisztérium, amelyik ezért lenne felelős?” – kifogásolta.

Az egész egészségügyi rendszert a kórházakban, intézményekben dolgozó orvosok és ápolók elhivatottsága tartja össze, és „le a kalappal mindenki előtt, hiszen azért fegyelmezetten betartják a szabályokat” sokmillióan – emelte ki.

 

 

 

Kapcsolódó párttagok