Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: a tervezett módosítással "Orbán nem a dolgozók(...), hanem a nagytőkének meghajolva a multinacionális cégek oldalára állt", ami megengedhetetlen. "Harcoljanak a szakszervezetek, harcoljanak a magyar dolgozók, Orbán erőből ért" - jelentette ki az ellenzéki politikus, aki szerint a tiltakozás minden formáját meg kell ragadni.
Kunhalmi Ágnes azt mondta, minden adott a törvényjavaslatban ahhoz, hogy kizsákmányolják a munkásokat, akiket túlterheltség jellemez majd, családok zilálódhatnak szét emiatt, valamint a munkafeltételek radikális romlása miatt még többen mennek majd el Magyarországról. Az a multinacionális tőke, amely "előtt most Orbán (...) meghajol", egyébként így majd munkaerőhiány miatt el fog menni az országból - jegyezte meg.
A szocialista politikus szerint a szombati szakszervezeti tüntetés bebizonyította, hogy van munkásvédelem Magyarországon.
Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke arról beszélt, szombaton a magyar nép megüzente, hogy nem kér a "rabszolgatörvényből". Azt mondta, a harcot nem adják fel, minden parlamenti, mozgósítási eszközt be fognak vetni. "Ha ezt a gyalázatos törvényt megszavazzák, akkor minden egyes fideszes képviselőt egyenként fogunk szembesíteni tettének súlyával" - jelentette ki.