Orbán semmibe veszi a trafikkárosultakat

Úgy tűnik, Orbán is érzi, a trafikmutyi már akkorára dagadt, hogy kénytelen némi engedményt tenni a kormány által központi korrupcióval kiszorított dohány-kiskereskedők felé.

Botrány a botrányban, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. újabb pályázatot írt ki trafikkoncesszióra, ami azonban minden érintett szerint teljesíthetetlen és életszerűtlen, ezért elfogadhatatlan. Míg az első kör bennfentes fideszes nyertesei sokkal könnyebben, titkos információk birtokában pályázhattak, akár kereskedelmi tapasztalat nélkül, addig az új pályázat lehetetlen feltételeket követel meg.

Nem elég, hogy kisemmizik a trafikosokat, még hülyének is nézik őket. Orbán és kormánya eddig is mérhetetlen pökhendiséggel fordult az általuk kisemmizett és átvert társadalmi csoportok felé. Emlékszünk még, miként alázta meg a pedagógusokat, a nyugdíjasokat, a tűzoltókat, a gazdálkodókat, az asztmás gyerekeket vagy épp az elhunytak hozzátartozóit.

A trafikosokkal szemben a kormány által bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény-sorozat újabb botrányos lépéssel folytatódott. Az MSZP követeli a kormánytól, hogy azonnal tegye semmissé az eddigi pályázati eredményeket és kezdjen bele egy tisztességes tender kiírásába és annak igazságos lebonyolításába!

Ha nem teszi, akkor az MSZP 2014 után alapos és minden részletre kiterjedő vizsgálatot fog indítani a visszaélések feltárására és a bűnösök felelősségre vonására.

Szanyi Tibor,
országgyűlési képviselő