mszp.hu | Belföld
2024. március 05. 14:57

Orbán támogatta, a fideszes képviselők mégis leszavazták a vizsgálóbizottság felállítását

Orbán támogatta, a fideszes képviselők mégis leszavazták a vizsgálóbizottság felállítását
Az Igazságügyi Bizottság keddi ülését követően foglalta össze a fejleményeket dr. Tóth Bertalan. Az MSZP frakcióvezetője elmondta, hiába mondta neki azt a miniszterelnök, támogat minden fajta vizsgálatot, erről a kormánypárti képviselők úgy tűnik, nem értesültek, hiszen leszavazták a kegyelmi gyakorlat felülvizsgálatára létrehozandó vizsgálóbizottság felállítását.

A mai napig titok övezi, ki hagyta jóvá K. Endre kegyelmi kérvényét. Mint ismert, a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese egy pedofil elkövetőt segítve részt vett egy kényszerítés bűncselekményben, emiatt jogerősen el is ítélték, Novák Katalin mégis köztársasági elnöki kegyelmet adott neki. Dr. Tóth Bertalan kiemelte, hihetetlen, hogy Varga Judit, akkori igazságügyi miniszter nemleges előterjesztéssel terjesztette elő az ügyet, melyre Novák mégis megadta a kegyelmet, aztán pedig Varga egyedül döntött úgy, ellenjegyzi a határozatot. Az MSZP frakcióvezetője szerint elképzelhetetlen, hogy nem kérdezte meg Varga „főnökét”, Orbán Viktort arról, ellenjegyezheti-e a kegyelmi határozatot vagy sem.

A szocialista országgyűlési képviselő a múlt heti parlamenti ülésén személyesen Orbán Viktort kérdezte erről az ügyről, azonban kitérő választ kapott. Kiemelendő, a miniszterelnök azt a javaslatot támogatta, melyet ma tárgyalt az Igazságügyi Bizottság, ami egy vizsgálóbizottság felállításáról szól. Ennek célja a kegyelmi jog gyakorlatának felülvizsgálata lenne, mivel az Országgyűlés ellenőrzi a kormányt, egy ilyen vizsgálóbizottsággal részletesen meg lehetne ismerni a kegyelmi ügyet és fény derülhetne arra, ki hozta meg valójában a végső döntést.

Orbán Viktor a parlamentben dr. Tóth Bertalannak válaszolva ugyan támogatta a vizsgálóbizottságot, ennek ellenére az Igazságügyi Bizottság keddi ülésén a fideszes képviselők leszavazták az előterjesztést, így arra sem adtak esélyt, hogy a parlamentben szülessen döntés a vizsgálóbizottság felállításáról.

„Az Igazságügyi Bizottság tagjai valószínűleg vagy nem figyeltek az ülésen, vagy Orbán Viktor nem szólt nekik, ezért én fölolvastam azt a jegyzőkönyvet, ahol Orbán Viktor támogatta a javaslatot, ők ennek ellenére leszavazták. Nem fogjuk feladni, mi is szeretnénk tudni, mint sokan mások, hogy ebben az ügyben ki hozta meg a végső döntést” – összegezte a fejleményeket az MSZP frakcióvezetője.

Kapcsolódó párttagok