Népszava
2012. szeptember 17. 09:10

Orbán tegyen az elbocsátás ellen

Ha az eddig bejelentett 800-nál is több ember bocsát el a Dunaferr, szociális robbanásra kell számítani a térségben, Dunaújváros pedig Ózd vagy Diósgyőr sorsára juthat, ezért az MSZP-s Horváth András szerint a kormánynak és a Fidesznek oda kellene végre figyelnie a súlyos gondokkal küzdő cégre.

A szocialista politikus arra szólította fel a Fidesz Fejér megyei képviselőit, köztük a Orbán Viktort, aki 2010-ben a kormánypárt megyei listáját vezette, vizsgálják meg, hogyan lehetne a kohók, a konverteregységek és az acélöntőmű leállítását megakadályozni.

Idén 800 munkavállalót bocsát el a Dunaferr, amelynek fő részvényese az orosz állami fejlesztési pénzintézet, a Vnyesekonombank. A nagy múltú Lőrinci Meleghengerműből 300 dolgozót, Dunaújvárosból pedig további 500-at teszenk utcára. Ez a cég alkalmazottainak 15 százaléka. A tervek szerint a lőrinci hengerművet december elsején bezárják, de a Dunaferr Zrt. menedzsmentje már bejelentette, hogy vizsgálja a kohók, a konverteregységek és a folyamatos acélöntőmű leállításának lehetőségét.

Ez akár újabb 3 ezer munkahely megszűnését is jelentheti. A cég dolgozói ez ellen tüntettek a múlt héten a budapesti orosz nagykövetség előtt, ahol a demonstráció kezdetekor a munkás gyászindulót játszották - oroszul. A szónokok arról beszéltek: ma még fel sem mérhető, mekkora munkanélküliséget okoz a létszámcsökkentés. Mucsi Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke kijelentette: el akarják érni, hogy a bankárok és jogászok által végzett átvilágítás helyett kohász szakértők mérjék fel a cég helyzetét, mert úgy vélik, hogy a döntéshozók nem ismerik a tényeket.

Beláthatatlanok a leépítés következményei - mondta lapunknak Horváth András, az MSZP Fejér megyei elnöke, parlamenti képviselője. Hozzátette, ha a 800-on kívül további 2500-3000 embert utcára tesz a Dunaferr, az megroppantja a térséget, hiszen a beszállítókat is leépítik, emellett a fuvarozók, közöttük a MÁV bevétele is csökken. Arról nem szólva, mennyivel kevesebb adó- és járulékbevétellel számolhat az állam. Horváth szerint Orbánék fricskája, hogy a bezárásra ítélt Lőrinci Meleghengermű bejáratával szemben a munkahelyvédelmi akciótervet reklámozza a kormány.

Összesen 700 millió forintot költenek a kampányra, amiből munkahelyeket lehetne megvédeni. A Dunaferr teljesítménye az elmúlt években folyamatosan nőtt - 2009-ben még csupán 192 milliárdos árbevételt produkált a részvénytársaság, ami tavaly már 272,9 milliárdra emelkedett, ezért az MSZP-s képviselő úgy gondolja, a cég a kormány rossz és szakmaiatlan foglalkoztatáspolitikája miatt kényszerül ennyi embert elbocsátani.

Ha a kabinettől támogatást kapnának, a cég Horváth szerint kész lenne például a meleghengerművet fejleszteni. A unió közvetlenül ugyan nem engedi, hogy a tagállamok támogassák az acélgyártást, de a szocialista politikus szerint az állami bankok közvetve ezt megtehetnék. Így a kormány segíthetne versenyképesebbé tenni a Magyarországon ma még több mint 5000 embernek megélhetést biztosító Dunaferrt. Egyébént leállíthatják a gyárat, de az is elfőfordulhat, hogy az ukrán anyacég lengyelországi üzemébe helyezik át a termelést.

Az ellenzéki képviselő bírálta Varga Tamást, a Fejér megyei közgyűlés fideszes elnökét, amiért "8 millió forintért vásárolt autója bejáratásával foglalkozik", és nem a megye problémáival. Úgy vélte, ha Varga nem saját kabinetjének fenntartására fordítaná a megyei költségvetés felét, akkor a rendelkezésre álló összegből sok mindent meg lehetne oldani. Horváth felszólította Orbán Viktort, aki 2010-ben a megyei listát vezette, tegyen meg mindent a munkahelyek megmentéséért, de az MSZP-s képviselő a város kormánypárti polgármesterétől is ugyanezt várja.

Fazekas Ágnes /

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=585016