A politikus a miniszterelnök sajtótájékoztatójára reagálva úgy fogalmazott: a kormányfő már 2010-ben úgy beszélt az M6-os autópálya horvát határig történő meghosszabbításáról, egy pécsi elkerülő út építéséről, a 67-es út felújításáról és egy híd építéséről a Dráván, hogy mindezt elintézettnek lehet tekinteni.
A keddi ígéretek között szerepelt a déli ipari park 90 hektáros bővítése is, de erre egyelőre nincs szükség, mert a parkban 200 hektár még üresen áll - emelte ki Szakács László.
A szocialista képviselő közölte: az elmúlt években létesült hatezer új munkahelyről is beszélő kormányfőt rosszul tájékoztathatták, mert innen elköltöznek a több száz, több ezer embert foglalkoztató vállalatok, és nem nagyon jön a helyükre senki.
A miniszterelnök teljes foglalkoztatottságot ígért abban a városban, ahol a lakosság az elmúlt 5 évben 10 százalékkal csökkent, ahonnan az emberek a munkalehetőségek, a megélhetés és a kilátások hiánya miatt elköltöznek - mondta.
Szakács László közölte: a kormány által elfelejtett, hátrahagyott térségek, mint Baranya vagy Pécs, csak a közmunkából részesülhetnek, a valódi javakból, termelő munkahelyekből nem.
A politikus a város legnagyobb problémájaként a Pécsi Tudományegyetem leépülését jelölte meg. Azt mondta, hogy az elmúlt években a korábbi majdnem felére esett vissza a hallgatói létszám, s ez negatív hatást gyakorolt az ingatlanpiacra és a szolgáltatókra.
A képviselő Pécs szempontjából sikertörténetnek azt nevezte, hogy a miniszterelnök veje, Tiborcz István érdekeltségébe tartozó cég korszerűsíthette a közvilágítást, s a milliárdos beruházáshoz a városnak hitelt kellett felvennie.
Szakács László a pécsi önkormányzatnak egy közelmúltban a lakosság körében végzett felmérésére reagálva úgy fogalmazott, hogy bár a válaszadók többsége aquaparkra, sport és szabadidőközpontra vágyik, az MSZP-nek baloldali pártként azon emberek érdekeit is képviselnie kell, akiknek nem a szabadidő eltöltése, hanem a munkahely, a megélhetés, a kilátástalanság a legnagyobb problémája.
Szakács László szerint Orbán Viktornak válaszolnia kell a térség legfontosabb kérdéseire, például arra, hogyan akarja megállítani a várost és Baranyát sújtó elvándorlást, miért "fulladt be" az Ős-Dráva program, miért nem hallani a kertvárosi elkerülő útról, valamint miért van szüksége az államnak a gyakorlóiskolákra.
A politikus kitért a Paksi Atomerőműben keletkező nagy radioaktivitású hulladékoknak a baranyai Boda térségébe tervezett tárolójára is. Azt mondta: reméli, hogy Orbán Viktor azon kijelentéséből, miszerint ebben az ügyben számít a pécsiek véleményére, az következik, hogy a Fidesz-frakció támogatni fogja a szocialistáknak e kérdésben tett kötelező erejű népszavazási kezdeményezését.