Jöttek...
Aki volt már Miskolcon MSZP-rendezvényen, tudja: ebben a városban nincs akkora nagy csarnok, amelynek lelátóit ne tudná vörösbe öltöztetni a baloldal. Itt talán még a 11 és félezer néző befogadására alkalmas DVTK-stadion sem fogna ki a szocialista párton és fanatikus szimpatizánsain. A helyszín ezúttal a miskolci városi sportcsarnok, a Generali Aréna, amely közel 4000 piros sálas szimpatizánst vonzott a kormányváltók nagygyűlésére hétfő este.
A borsodi fővárosba érkező Mesterházyra kíváncsi tömeg már órákkal a fél hatkor induló kultúrprogram előtt kezdte belakni a csarnokot, majd leginkább jókedvűen beszélgetve múlatta az időt. A résztvevők optimizmusa persze érthető: ha valahol képes lehet a baloldal igazán bucira verni a Fideszt április 6-án, hát az épp a borsodi megyeszékhely.
…és fütyültek Orbánra
Némi (na jó, inkább komolyabb) indulatkifejezésre csak akkor került sor, amikor a közönségből páran - ki tudja milyen indíttatásból - egy „FÜTYÜLJ, HA MENJEN ORBÁN VIKTOR!” feliratú táblát vittek körbe a lelátók előtt.
A hat óra után néhány perccel kezdődő politikai stand-up sorozatot Gúr Nándor és dr. Simon Gábor nyitotta. Utóbbi például arról beszélt, hogy a miskolci Fidesz öt olyan fejlesztéssel is kampányol a városban, amelyből hármat még az előző, szocialista vezetés intézett és indított el az itt élőknek.
Ha már kampány, szóba került „a két hét alatt rendet teszünk” 2010-es fideszes vállalás is. Ezzel a hamvába holt ígérettel kapcsolatban elhangzott, hogy a városban az elmúlt években 40%-kal nőt a bűnelkövetések száma.
A kormányváltók készek a vitára és meg fogják győzni az embereket arról, hogy jó programjuk van, és jó jelöltjeik vannak – vezette fel Gúr Nándi a baloldali összefogás hét borsod megyei jelöltjét, akik ezután egymást váltva léptek a piros kockákkal dekorált pódiumra.
Jó jelöltek
Elsőként az 1-es számú választókerület jelöltje, Nagy-Korsa Judit lépett fel, aki a „Tisztelt és szeretett kormányváltó barátaim!” megszólítással köszöntötte közönségét, majd arról beszélt, hogy az igazság nem odaát, hanem velünk van, ezért mi fogunk győzni április 6-án, és ebben a szegény, elesett és kisemmizett emberek mellett álló jóisten is segítségünkre lesz.
A gyújtó hangú Nyakó István nem sokat cifrázta, viszont annál több tapsot és őrjöngést váltott ki a már-már eksztázisban tomboló közönségből. Pedig ózdi emberünk „csak” annyit közölt az egybegyűltekkel, hogy a kormányváltók elkeseredett harcot vívnak a sötétség urai ellen és két héten belül győzedelmeskedni fognak a gonosz felett. Hogy rend csak ott van, ahol munka is van. Hogy munkát, kenyeret és tisztességes béreket várhatnak a következő, baloldali kormánytól.
Pap Zsolt tiszaújvárosi mentőtiszt következett, aki a vírusszerűen terjedő mélyszegénységre és a romló közbiztonságra a tisztességes, becsületes és az emberek melegszívű képviseletét ajánlotta gyógyírként.
Vécsi István ricsei polgármester szerint április 6-a nem csak a Generali Aréna hétfő esti közönsége számára fontos. Hanem Magyarország minden elesett és elkeseredett polgára számára. Méghozzá azért, mert csak aznap válthatjuk le Orbán Viktort és „maffiabandáját”. „Mi olyan kormányt akarunk, amely meghallja a nép szavát”- mondta. Ehhez kérjük a támogatásotokat – tette hozzá.
Klimon István kazincbarcikai alpolgármester természetesen nem hagyta ki a ziccert, hogy a Fidesz 2010 óta jó alaposan betett a városnak és környékének a barcikai kórház aktív kapacitásának szisztematikus leépítésével, és azt sem felejtette el megemlíteni, hogy mindenkinek el kell menni április 6-án, mert „aki otthon marad, Orbánra szavaz”.
Nyeste László Mezőkövesdről jött és arról számolt be, hogy a város jelenlegi vezetése csak az általános félelemkeltésben teljesít jobban. Őt például azért rúgták ki állásából, mert vállalta a véleményét. A REMY alkatrészgyártó üzem bezárására utalva szóba hozta, hogy nem csak a másként gondolkodókat rúgják ki ott, ahonnan ő jött, hanem a gyári munkásokat is, munkahelyeket viszont nem teremtenek.
A hetedik
Hetedikként Varga Lászlót szólították, aki már hétfő este is országgyűlési képviselői minőségében lépett színpadra. A fiatal honatyát félelmetes taps és üdvrivalgás fogadta, de egy hamisítatlan Diósgyőr-drukker nem az az ijedős fajta, úgyhogy szinte rögtön a szemébe is mondta a megjelenteknek, hogy az emberek ma bizony Miskolcon is félnek.
Ezt fel fogjuk számolni – üzente meg a városnak, amely a baloldaltól nem csupán a közbiztonság javulását várhatja, hanem a létbiztonságét is, mert ma már évente 2000-en hagyják el Miskolcot a jobb élet reményében, és ez a szám nő – derült ki a szavaiból. „Olyan várost szeretnék, ahol az itt ülő gyönyörű feleségem bárhonnan, bármikor haza tudja hozni a két szép gyermekünket” – váltott ki újabb ovációt lelkes közönségéből.
„A lokálpatriótákkal együtt kell új Miskolcot építenünk” – jelentette ki, és a „hajrá Borsod, hajrá Miskolc, hajrá Diósgyőr!” – szavakkal átadta helyét az este fő szónokának, Mesterházy Attilának.
A kormányváltók miniszterelnök-jelöltjét emitt állva tapsolva, amott MESTERHÁZY feliratú táblákat emelgetve, de itt is, ott is kitörő örömmel fogadta a közönség. E gesztusokon is tapintani lehetett, hogy az itt élő emberek nagyon várnak már egy vezetőre, akit nemcsak nemzeti ünnepekkor láthatnak, akit a mindennapokban is maguk mögött tudhatnak. Nem akármilyen napon vagyunk túl – jelentette be a színpadra lépve Mesterházy Attila, és ebben semmi túlzás nem volt, mert az országjárás borsodi állomásain több ezren fogadták a kormányváltókat az egyes helyszíneken, annak ellenére is, hogy Ózdon például szakadó esőben volt részük.
Orbán Miskolcnak is hazudott
2010-ben itt a Viktor még azt állította, hogy legalább 33 befektető áll Miskolc határában, akik csak arra várnak, hogy végre fideszes vezetése legyen a városnak. A beharangozott 33 helyett aztán 0, azaz nulla befektető érkezett ide az utóbbi években, de megye-szerte is a munkanélküliség a legnagyobb gond.
Ennek ellenére „Orbán Viktor immár nem egymillió új munkahelyet ígér 10 évre, hanem teljes foglalkoztatottságot” – idézte a jelenlegi miniszterelnököt. Ami nagyon jó és helyes cél, csak például az ózdiak nem új munkahelyeket, hanem egy időkapszulát, egy alapkövet kaptak Orbántól. Amely alapkő – ha Viktor marad – legfeljebb a régészeknek ad majd egyszer munkát, a Fidesz ugyanis gyakorlatilag egyetlen olyan beruházást sem fejezett be, amit elkezdett.
A munkahelyteremtő beruházásokról meg ugye már nem is beszélve. Miskolcon is nagy sikert aratott az a poén, amely arról szól, hogy Orbán úgy számolja a munkahelyeket, mint a lovak lábait a dakota a viccben: elől kettő, hátul kettő, jobboldalt kettő, meg baloldalt is kettő az annyi, mint nyolc.
A 47 ezer forintos közmunkából éljenek meg azok, akik kitalálták, a bérpótléknak szánt kecskéjükkel meg csinálják „azt”, vagy amit akarnak – nagyjából így üzent Mesterházy a megélhetést nem nyújtó foglalkoztatási formák kiagyalóinak. Ezután - mintegy nyomatékul – arra kérte a közönségben ülőket, hogy tegyék fel a kezüket, ha a családjukban vagy a baráti körükben ismernek olyat, aki az elmúlt években a megélhetés miatt távozott külföldre. Megdöbbentően sok kéz emelkedett a magasba.
5 pillér, 8 pont
Mesterházy Attila Miskolcon is világossá tette, hogy a kormányváltók szövetségének olyan programja van, amely konkrét megoldást nyújt a kisemberek mindennapi megélhetési gondjaira. Az öt pillérre épülő programban kivétel nélkül olyan vállalások vannak, amelyek egy napról napra gyarapodó Magyarország képét vetítik előre, a nyolc pontos ígéretcsomag pedig konkrét és megvalósítható ígéreteket tartalmaz a munkahelyeket, a béreket, az egészségügyi ellátást, vagy éppen a nyugdíjakat illetően.
+ 1
A nyolc ponton túl a miniszterelnök-jelölt ezúttal is világossá tette, hogy egyvalamire kortól, nemtől és anyagi helyzettől függetlenül minden magyar ember számíthat április hatodikától: a Mesterházy-kormány idején megszűnik az a fajta fortélyos félelem, ami ma a mindennapokat még bizony mindenütt áthatja. És a békés, nyugodt magyar élethez ezúttal még csak kardra sem lesz szükség – hangoztatta.
Egy jól fogó toll viszont mindenkinél kéznél kell legyen.