mszp.hu
2019. október 17. 13:04

Őrsi Gergely: Nem érdekes ki-kire szavazott, az ajtónk mindenki előtt nyitva áll

Őrsi Gergely: Nem érdekes ki-kire szavazott, az ajtónk mindenki előtt nyitva áll
Kultúra, játszóterek, lakhatás-támogatás – látványberuházások helyett ezekkel az azonnali, közvetlen, szolidáris intézkedésekkel indulnak, mondta a II. kerület új, ellenzéki polgármestere, Őrsi Gergely csütörtök reggel az ATV Start c. műsorának vendégeként.
„Szolidárissá és összetartóvá tesszük a kerületet” – nyitott Őrsi Gergely. Budapest II.,
hagyományosan jobboldali kerületének fiatal, MSZP-s polgármestere elmondta, szerinte
az önkormányzati politika és az önkormányzati vezetők elsődleges felelőssége az, hogy
helyi szinten a helyi emberek akár legapróbb problémáival foglalkozzanak.
 
„Például gondolok itt arra, hogy szerintem 2019-ben, Budapest II. kerületében, az egy
teljesen alap dolog, hogy minden játszótéren legyen pelenkázó, WC és egy kulturált
mosdó” – tette hozzá. Érzékeltette, hogy valamennyi szolidáris intézkedés „csak
odafigyelés kérdése” és „nem horror összeg” ezeket az alapvető intézkedéseket
megvalósítani.
 
Az emberek alapvető kulturális közegével kapcsolatban az új polgármester felidézte, hogy
a programban kiemelt szerepe volt a kulturális intézményekkel kapcsolatos helyi szintű
felelősség felvállalásának, és annak is, hogy az ügyintézést családbarát módon
elektronizálják. Elmondta, úttörő szerepet kívánnak játszani a fiatal családok munkahelyi
lehetőségei terén; a GYES-ről visszatérő kismamák vagy akár apukák számára is
teremtenének részmunkaidős helyeket.
 
„Minden módon, ahogy csak lehet – ami önkormányzati hatáskörbe tartozik – és nem csak
a nőknek, hanem, hogy ha egy édesapa van otthon a gyermekkel, akkor számukra is, ez a
lehetőség biztosítva lesz. Azt hiszem, hogy ez is egy fontos eleme kell, hogy legyen egy
XXI. századi családbarát programnak, a gyermek- és családbarát és szolidaritás
fogalmaknak.”
 
A képviselő-testületi együttműködésről kérdezve, Őrsi kijelentette: „Az én ajtóm mindenki
előtt nyitva áll, pártszimpátiától függetlenül.” Elmondta, a képviselő-testület többségben
ellenzéki tagokból áll össze, így nem lesz majd nehéz az elképzeléseit átvinnie a
gyakorlatba. Ami a fővárossal való együttműködést illeti, ígérte, ott sem lesz gond, hiszen
az önkormányzati választáson már sikeres kerületi program és a fővárosi program közt
nagy az átfedés. „Karácsony Gergely programját, és azt is, hogy az első intézkedések
közé mik tartoznak, teljes mellszélességgel tudom és fogom is támogatni” – mondta Őrsi
Gergely.
A mintegy 25-27 milliárd forintnyi kerületi forrásról elmondta, „Mi sokkal jobban örülünk,
hogy ha ebből az összegből rengeteg ember, rengeteg apró problémáját oldanánk meg,
mint hogyha egy nagy látványberuházást hoznánk létre. A kommunális adó eltörlése a 65
év felettiek számára az egyik első intézkedésünk lesz, de az apró problémák is meg
lesznek oldva.” Hozzátette, lesz a kerületnek rendes bevétele is az ún. „tahóparkolásból”,
amit súlyosan meg kíván fizettetni a szabálytalankodó autósokkal.
 
Végül a fiatal baloldali polgármester a kerületi lakhatással kapcsolatos ambiciózus terveiről
beszélt.„Azok az óvodai, bölcsődei gondozók, gondozónők, akik napi 8-10-12 órában
dolgoznak értünk teljes felelősséggel, a jelenlegi fizetésükből nem minden esetben tudják
megfizetni a II. kerületi ingatlanárakat, albérletárakat. Én nagyon szeretném, hogyha
számukra az önkormányzat tudna szolgálati lakásokat biztosítani, hogy ne kelljen egy
hosszú, fárasztó és felelősségteljes műszak után mondjuk másfél órát utazniuk.”

Kapcsolódó párttagok