2012. május 22. 08:33

Országgyűlés - Azonnali fordulat kell a gazdaságban

Mesterházy Attila napirend előtti felszólalásában azonnali fordulatot követelt a kormány gazdaságpolitikáját illetően. Szerinte a kormány ezen a területen végzett munkája elégtelen, hiszen lassan olyan társadalmi csoportok is a lecsúszás szélére kerültek, amelyek az elmúlt két évben még tudták tartani magukat.

Vélekedése szerint a hiány csökkentése helyett a növekedést kell elindítani, innováción alapuló termeléssel fenntarthatóvá lehetne tenni a növekedést, mindehhez pedig új munkahelyek kellenek, de ehhez a kormány részéről kiszámíthatóság, jogbiztonság és szakértelem szükséges.

Mikor lép az állam az egykori Malév-dolgozók érdekében?

Simon Gábor a Malév csődjének gazdasági következményeire figyelmeztetett és arra, hogy Budapest központi elosztó szerepét Bécs vette át.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a szakszervezetek demonstrációt szerveznek, mert a mai napig nem kapták meg a felmondási időre járó bérüket és végkielégítésüket. Mint mondta, attól tartanak, hogy erre nincs is fedezet. Választ várt arra: mikor avatkozik be az állam a helyzet rendezése érdekében?

Csökkent-e a Magyar Nemzeti Galéria tartozása?

Lukács Zoltán felhívta a figyelmet: egy tartozás miatt végrehajtási eljárás indult a Magyar Nemzeti Galéria ellen, valamint arra, hogy  az állam tavaly is, idén is 85-85 millió forintot vont el az intézménytől. A végrehajtó emiatt nyolc festményt foglalt le a tartozás fejében. Arra várt választ: csökkent-e a galéria tartozása?

A földpályázatokról kérdezett Gőgös Zoltán

Az azonnali kérdések sorát nyitó Gőgös Zoltán arról beszélt, hogy az állami földbérleti pályázatokon a Fideszhez "ezer szállal kötődő" emberek az átlagosan kiosztott 37 hektár sokszorosát kapták.

Az üdülési támogatásról

Nemény András a Pál Bélával közösen feltett, az Erzsébet-utalványról szóló kérdésében azt mondta, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány olyan áron kínálja a kedvezményes üdülési lehetőséget, amit ugyanazon a nyaralóhelyen állami támogatás nélkül is el lehet érni. A képviselő azt kérdezte, hogy miért kerül az államilag támogatott nyaralás többszörösébe, mint az egyéb üdülések.

Miért nem lehet a Szép-kártyát utazásra is igénybe venni?

Pál Béla  arról kérdezett, hogy miért nem lehet a Széchenyi Pihenő Kártyát (Szép-kártya) utazásra is igénybe venni, mert a szegényebb családok az éves nyaralásukra szívesen utaznának autóbusszal vagy vasúttal, erre azonban a jelenlegi keretek között nincs lehetőség.