Elmondák: akciósorozatuk, melynek során a párt politikusai pénteken Heves, Szabolcs-Szatmár és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében adtak át adományokat nehéz sorsú családoknak, nemcsak a szolidaritásról szól, hanem figyelemfelhívás is a változás, a kormányváltás szükségességére.
„Egy államnak nem az a feladata, hogy maffiaszerű hálózatot építsen; nem az a feladata, hogy a Fidesz oligarcháit szolgálja ki; hanem az a feladata, hogy amit elvon a közösségtől, azt oda adja, ahol szükség van rá” – mondta Tóth Bertalan.
Így lehet megakadályozni azoknak a társadalmi rétegeknek a leszakadását, „amelyek még mindig tartják a frontot, de szükségük van a segítségre”. Ezzel „csak több lesz Magyarország” – hangsúlyozta.
„Mi gondoskodó államot akarunk” – jelentette ki. Olyan államot, ahol felzárkóztatják az alacsony nyugdíjakat és béreket, a fiatalok életkezdését sokkal magasabb összegű támogatásokkal és bérlakás-építési programmal segítik, a rezsicsökkentést nemcsak megtartják, hanem kibővítik, a közműveknél szociális tarifát hoznak létre az alacsony keresetűek és a keveset fogyasztók még nagyobb kedvezményeiért, és ahol megfizethető energiaárak mellett vissza tudják hozni az energiaellátásba azokat is, akik háztartását kikapcsolták az energiaellátásból – fejtette ki.
„Gondoskodó államra van szükség és arra, hogy a közös ellenzéki együttműködés programjában ezek megjelenjenek” - mondta Tóth, hozzátéve: a jó hír az, hogy amint Márki-Zay Péter is elmondta, sok olyan programelem kerül majd a közös ellenzéki választási programba, amely erről szól.
Ostorozta a Fidesz torz társadalompolitikáját, adórendszerét és családtámogatási rendszerét, mely az elmúlt 12 évben a közösből a támogatásokat oda osztotta, ahol már amúgy is van és könnyebben élnek, a válságkezelésre szánt pénzalapot pedig főként a saját oligarcháinak osztotta el.
A két országgyűlési képviselő elmondta: idén az ádventi időszakban az MSZP 20 millió forintot tud felajánlani karitatív akciókra. Elismerték: a problémákhoz mérten ez kevés, mégis egy kis segítséget adhat rászoruló családoknak, hogy könnyebbé tegye az ünnepi időszakot.
Vargai ismertette: Borsod Abaúj Zemplén megyére több mint 1,6 millió forint jut most ezeknek a karitatív akcióknak a keretében. Sokan jelzik a pártnak, ha környezetükben rászoruló család található, de olyan intézményeknek is segítenek, melyek kifejezetten nehéz sorsú emberek támogatásával foglalkoznak.
A szocialista karitatív akciókat a kormányváltásra tett nagyon komoly tartalmi erőfeszítések mellett szimbolikusnak nevezte, melyek során a párt politikusai „próbálják tenni a dolgukat a hétköznapokban is ott, ahol kell”.
Elmondta: a szocialisták 2018-ban határoztak úgy, hogy országgyűlési képviselőik jelentős fizetésemelésüket karitatív célból minden hónapban az MSZP Szolidaritási Alapjába fizetik be; a kezdeményezéshez csatlakoztak azután a párt európai parlamenti és önkormányzati képviselői, más politikusai és többen a párt környezetéből is.
Az alap „óriási segítséget nyújtott” az elmúlt években sokaknak a Covid-időszakban, amikor a védekezés első szakaszában a szocialisták milliós tételeket tudtak fordítani a rászorulóknak átadott védekezőeszközökre, tisztítószerekre és maszkokra. Később alapvető élelmiszerekkel segítettek, amikor arra volt szükség; de az élelmiszer- és ajándékadományokon kívül a párt politikusai pénteken Győrteleken például a helyi közmunkásoknak is segítettek tűzifát rakodni és szortírozni – mondták el.