A tanórát megelőzően Dr. Gurmai Zita találkozott Füzesabonyban az MSZP nőtagozat megyei vezetőivel, akik arról tájékoztatták, hogy vidéken sokkal erősebb az az összefogás a baloldali értékek megőrzésében és továbbvitelében. Gurmai Zita megerősítette, hogy az európai szociáldemokráciának van jövője, de ehhez először vidéken kell - a hagyományos baloldali közösségekre alapozva - építkezni.
Gurmai Zita
EP képviselő
MSZP Nőtagozat elnöke
2011. október 28. 16:55
Összefogás Heves megyében
Dr. Gurmai Zita EP képviselő EUs tanórát tartott Heves városában, az Eötvös József középiskolában, ahol fiataloknak beszélt a legfontosabb uniós aktualitásokról, a közösségi intézményekről és az európai parlamenti munkáról. Előadásában hangsúlyozta: "Ma a szolidaritás és az egymással való összefogás a legfontosabb érték, amelyet mind az unió szintjén, mind a tagországokban, így Magyarországon is meg kell valósítunk!" A fiatalok nagy érdeklődéssel hallgatták az előadást, melynek végén kérdéseiket is feltették. A kérdésekre adott válaszában a képviselőasszony elmondta, hogy Magyarország jövője Európában van, nincs más út. Ezt mutatja az október 23-i csúcstalálkozó, melyen részt kellett vennie a magyar miniszterelnöknek is. A tanóra végén képviselőasszony felajánlotta, hogy az osztály legfelkészültebb diákja brüsszeli tanulmányutat kaphat.