A néhány napja létrejött ellenzéki összefogást volt hivatott demonstrálni pénteken az a gyöngyösi sajtótájékoztató, melynek keretében az MSZP részéről dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő, Hiesz György, az MSZP gyöngyösi elnöke vett részt. Heves megye 1-es választókerületének képviseletében dr. Szalóczi Géza (Együtt-PM) országgyűlési képviselőjelölt, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, Szilveszter Péterné a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke, és Erbeszkorn Tamás az Együtt-PM választókerületi elnöke tájékoztatta a választókat a nyolc hét múlva esedékes országgyűlési választások kilátásairól, az összefogás fontosságáról.
- Létrejött egy Heves megye számára is nagyon fontos összefogás, amely több párt együttműködését jelenti. A magyar közélet, a magyar ellenzék eddig a Fidesz csapdájában volt. A választási törvény egyoldalú módosítása eredményezte azt az összefogást, amelyben közös értékeink mentén kívánjuk képviseli az embereket. Mi vagyunk azok - liberálisok -, akik a piacgazdaságot, a jogállamot, a szabadságot szerető választókat képviseljük, de ezek az értékek a baloldali pártoknak sem kevésbé fontosak. A legjelentősebb közös érdek, az európai orientáció. Ebben az országban – mióta a Fidesz kormányoz -, vita folyik arról, milyen legyen a viszonyunk az Európai Unióval. Magyarország szégyenpadra került az európai színtéren – kezdte a tájékoztatót Fodor Gábor.
A Magyar Liberális Párt elnöke kitért arra, miszerint Magyarországon a demokratikus kultúra erősítése az összefogás célja. Mint elmondta, 1989 után, ma újra az ellen kell küzdeni, hogy a jog ne a politika szolgálatában álljon, és a fékek-ellensúlyok egyensúlya helyreálljon.
A Demokratikus Koalíció képviseletében Szilveszter Péterné választókerületi elnök fejtette ki véleményét arról, hogy Heves megye 2-es számú választókerületének képviselőjelöltjének győzelméért mindent megtesz a DK, de egész Heves megyéért dolgozni kívánnak.
- Az Együtt-PM-nek immár több mint ezer szimpatizánsa, aktivistája van a Gyöngyös-Pétervására választókerületben, ami azt jelenti, hogy minden településen van, aki azért dolgozik, hogy dr. Sós Tamás parlamenti képviselő legyen a következő ciklusban – árulta el Erbeszkorn Tamás.
Heves megye 1-es számú választókerületének, (Eger-Füzesabony) és az összefogásnak a képviseletében dr. Szalóczi Géza biztosította támogatásáról dr. Sós Tamást.
- Úgy gondolom, hogy akik tehettek a kormányváltásért, azok most összefogtak. Az Együtt-PM-nek is meg van a saját programja, de ez - a többi pártéhoz hasonlóan - a köztársaság és a demokrácia értékrendjén alapszik. A választáson alapvetően arról fognak dönteni az emberek, hogy a józanész legyen az életünkben, vagy lázálom. A voksoláson arról fognak dönteni a magyar emberek, hogy Ukrajna, vagy Ausztria lesz az irány. Az összefogás programja a higgadt építkezés, a béketeremtés felé visz – tette hozzá dr. Szalóczi Géza.
Gyöngyös város MSZP-s frakcióvezetője, Hiesz György arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz gátlástalanul kirabolta az országot, és a jövő felőrlése, ami zajlik.
- Ilyen gátlástalan maffiakormánya sem Magyarországnak, sem Európának nem volt az utóbbi évtizedekben. Pénz, paripa, fegyver, sajtó náluk van, nekünk személyesen kell az emberekhez eljutni. A következő 72 nap kemény munkával fog telni – ecsetelte a jövőt Hiesz György.
Végül a választókerület országgyűlési képviselőjelöltje dr. Sós Tamás tájékoztatta a sajtó képviselőit a választási kampány fontosságáról.
- Az Orbán-kormány kifosztotta, elszegényítette az országot, szétverte a jogállamot, a gazdaságot, tönkretette az oktatást, az egészségügyet, elvette az emberek tulajdonát, munkáját. Csak rombolt és gyűlöletet keltett. Ma ismét egy ország építésén, Magyarország felépítésén kell dolgozni, fel kell építeni egy új köztársaságot.
Amikor elemeztük a választókerület 56 települését, arra az eredményre jutottunk, hogy komoly esélyünk van a győzelemre a Gyöngyös-Pétervására választókerületben, de a másik két kerületben sem kevésbé esélyes a dolog. Mára elértük, hogy minden településen vannak felelőseink, akik szervezik a mozgósítást, mindenhol a változásért dolgozunk – zárta dr. Sós Tamás.