mszp.hu | Belföld
2023. szeptember 18. 15:16

Öt területen azonnali beavatkozásra van szükség!

Öt területen azonnali beavatkozásra van szükség!
Öt pontos javaslatcsomagot dolgozott ki az MSZP, amely enyhíthetné a nehézségeket a jelenleg kialakult nehéz gazdasági helyzetben – erről beszélt dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője hétfő délutáni sajtótájékoztatóján.
A Magyar Szocialista Párt Országgyűlési Képviselőcsoportja megkezdte a felkészülést az Országgyűlés idei őszi ülésszakára. 
 
„Kihelyezett ülésen értékeltük az ország állapotát, az embereket érintő problémákat, és áttekintettük az előttünk álló feladatokat. Ma Magyarországon megélhetési válság van. A Fidesz-rezsim 13 éves kormányzásának eredménye, hogy egy átlagos dolgozó bére alig fedezi a megélhetési költségeket” – kezdte sajtótájékoztatóját az MSZP frakcióvezetője. 
 
Dr. Tóth Bertalan emlékeztetett, hogy 2 millióan élnek a létminimum alatt és még a dolgozó emberek közül is sokan nélkülöznek, miközben a magyar minimálbér az Európai Unióban az egyik legalacsonyabb, egyedül Bulgáriában kisebb a minimálbér, mint Magyarországon. Ezzel párhuzamosan Magyarországon a legnagyobb a drágulás mértéke, az orbáni infláció megette a fizetés- és nyugdíjemelések értékét, a gazdaság egy éve recesszióban van, megrendült az állami költségvetés stabilitása. 
 
Jelenleg mintegy 30 milliárd euró uniós pénzhez, nem férhet hozzá a magyar költségvetés, és továbbra sem látszik a megállapodás szándéka a kormány részéről. Ezért a válságért Orbán Viktor és a Fidesz-rezsim a felelős. 
 
„Miattuk drága az élelmiszer, az üzemanyag, az áram, a gáz, és az úthasználat. Miattuk kevesebb a posta, a háziorvos, és a pedagógus. Miattuk romlik az egészségügy, az oktatás, és miattuk omlik össze a szociális ellátás!” – érvelt dr. Tóth Bertalan. 
 
Az MSZP Országgyűlési Képviselőcsoportja ezért az Országgyűlésben a következő öt területen követel és kezdeményez azonnali beavatkozást:
  1. Haza kell hozni az uniós pénzeket! Az MSZP azt kezdeményezi, hogy a kormány haladéktalanul állapodjon meg az Európai Bizottsággal, hogy hazánk hozzájusson a nekünk járó támogatásokhoz, hiszen az EU-s források folyósítási feltételeinek teljesítése a kormánynak nemzeti kötelessége! A kormánynak békén kellene hagynia a bíróságokat és az egyetemeket, valamint felelős módon kellene felhasználni az uniós pénzeket.
  2. Biztos megélhetésre van szükség a gyermekkortól időskorig! Az MSZP azt kezdeményezi, hogy még az idén 8 százalékkal emelkedjenek a fizetések, beleértve a minimálbért és a garantált bérminimumot is, a párt továbbá kezdeményezi, hogy legyen adómentes a minimálbér, és csökkenjen a mediánbér alatti fizetések adóterhe! Ez azt jelenti, hogy az érintettek havi nettója 34.800 forinttal emelkedne! Ezzel évente nettó 417.600 forinttal több maradna a minimálbéren foglalkoztatott dolgozók zsebében! Az MSZP lépéseket tesz annak érdekében, hogy 2024-ben hazánkban is bevezessük az európai minimális bért, ami 875 euró lenne, vagyis 350 ezer forint. Meg kell duplázni a családi pótlék és az alanyi jogon járó szociális támogatások összegét, valamint el kell érni a nyugdíjak értékállóságát, jelentős mértékben emelni kell a nyugdíjminimumot, és meg kell állítani a nyugdíjas társadalom szétszakadását.
  3. Meg kell védeni a magyar dolgozók jogait! A Fidesz-kormány az akkumulátorgyárakba toborzott több százezer vendégmunkással közvetlenül a magyar dolgozók megélhetését és biztonságát veszélyezteti! Óriási a veszélye, hogy az olcsó vendégmunkások esetében alkalmazott munkaadói gyakorlatot a magyar dolgozók esetében is bevezetik a munkaadók! Az MSZP azt kezdeményezi, hogy csak olyan munkaadó alkalmazhasson külföldi vendégmunkást, ahol van kollektív szerződés, mert ezesetben van szakszervezet is, ha pedig van szakszervezet, működik az érdekvédelem, mind a fizetések nagyságát, mind pedig a biztonságos munkakörülményeket illetően.
  4. Helyre kell állítani az önkormányzatiságot! Kapják vissza a települések gazdálkodási önállóságukat. Az MSZP azt szeretné elérni, hogy az önkormányzatok közvetlenül is kaphassanak uniós támogatásokat, hogy ne érjen hátrány egyetlen helyi közösséget sem a politikai konfliktusok miatt.
  5. Igazi, esélyteremtő oktatást mindenkinek! Az MSZP szerint vissza kell állítani a 18 éves korig tartó tankötelezettséget! Korszerű tudást és készségfejlesztést biztosító közoktatást kell kialakítani, továbbá mindenki számára garantálni kell, hogy az első szakmáját vagy diplomáját ingyenesen megszerezhesse. A státusztörvény helyett pedig azonnali, radikális pedagógus béremelésre van szükség.
 
„Az MSZP képviselőcsoportja a fenti javaslatokat az őszi ülésszakon az Országgyűlés elé terjeszti. Mindannyiunk érdeke, hogy Magyarország minél előbb kimásszon a Fidesz-kormány által ásott gödörből” – összegzett a sajtótájékoztatója végén az MSZP frakcióvezetője. 
 

Kapcsolódó párttagok