Paks II: VÁLLALKOZÓI SZÖVETSÉGET!

Az MSZP a lehető legkomolyabban gondolja, hogy a paksi bővítés kitörési lehetőség a hazai kis és középvállalkozói körnek, sőt az egész Dél-Dunántúl számára komoly térségfejlesztési programot jelent.

Az MSZP a Dél-Dunántúl programjában már leírta, hogy a világban jelenleg 64 helyen zajló atomerőmű-beruházások tapasztalatai alapján csak abban az esetben vonhatók be intenzíven a hazai kis- és középvállalkozások az előkészítési és kivitelezési munkákba, ha tudatos és tervszerű felkészülés történik. Ellenkező esetben külföldről fognak majd érkezni a kivitelező cégek és a munkavállalók is. Ezzel a magyar vállalkozások a 3000 milliárdos beruházás 30 százalékától, közel 1000 milliárd forintnyi megrendeléstől fognak elesni.

A létrehozandó Vállalkozói Szövetség (klaszter) nem csak az atomerőmű bővítésére teszi alkalmassá a benne lévő cégeket, hanem komoly lehetőséget adhat nekik a nemzetközi piacon is.

Éppen ezért követeljük a kormánytól, hogy segítse elő a Vállalkozói Szövetség létrehozását, mellyel versenyelőnyt teremtünk a hazai kis- és középvállalkozásoknak, a dél-dunántúli régiónak. Ki kell aknázni a több mint 10 éves szakmai tapasztalattal rendelkező, ma is a Paksi Atomerőműben dolgozó cégek szakértelmét.

Követeljük a kormánytól, hogy az NFM által a héten bejelentett öt beszállítóval történő egyeztetés során olyan megállapodásra törekedjenek, mely a beszállító céget nem csak a Paksi Atomerőmű bővítési munkáira hatalmazza fel, hanem kötelezze őket arra is, hogy a térségben az energetika területén egyéb munkahelyteremtő ipari beruházásokat is valósítsanak meg.

Szeretnénk újra világossá tenni: nem fogjuk hagyni, hogy az erőmű bővítése oligarchák játszótérévévé váljon. Elmondtuk egy évvel ezelőtt is, talán ma már komolyabban oda fognak rá figyelni a kormányban és a leendő beruházok részéről is: ha nem transzparensen, a hazai kis és középvállalkozók bevonásával kívánják a beruházást megvalósítani, az MSZP kormányra kerülése esetén felül fogja vizsgálni a szerződéseket! Ez nem a kormány, pláne nem a Fidesz belügye. Hiába gondolják azt, hogy Orbán Viktor és Simicska Lajos megegyezése elégséges társadalmi egyeztetésnek számít.

Az MSZP a lehető legkomolyabban gondolja, hogy e beruházás kitörési lehetőség lesz a hazai kis és középvállalkozói körnek, sőt az egész Dél-Dunántúl számára komoly térségfejlesztési programot fog jelenteni.

Miután a kormány részéről nem látjuk a szándékot, hogy bármit is érdemben tenne a Vállalkozói Szövetség felállítása érdekében, ezért kezdeményezzük, hogy első körben a dél-dunántúli vállalkozók maguk kezdjenek civil alapokon szövetségbe rendeződni, úgy, hogy ha 2014 után az ő ügyüket komolyan felkaroló új kormány alakul, késlekedés nélkül lehessen őket a beruházás megvalósításába bevonni. A későbbiekben javasoljuk az ország egész területéről az erőmű építésében részt venni kívánó hazai cégek csatlakozását a szövetséghez.

Harangozó Tamás,
frakcióvezető-helyettes,
az MSZP Országos Elnökségének tagja

Heringes Anita,
az MSZP tolna megyei alelnöke, a paksi szervezet elnöke