Nemrég elővettük Papcsák Ferenc baktalórántházi választókerület országgyűlési választási plakátját és ezt olvashattuk:
"A Fidesz kormányra kerülése esetén már július 1-től 10 %-al csökkenteni fogja a villamos energia árát és bevezeti a 14. havi nyugdíjat!
Döntenünk kell: további áremeléseket vagy árcsökkenést akarunk!"
Majd 10 havi kormányzást követően ideje számon kérni a Fidesztől és a képviselőitől, mit sikerült elérni az ígéretekből. Nézzük:
- 2010 július 1-jén nem csökkent a villamos energia ára, sőt, azóta jelentősen emelkedett,
- a 14. havi nyugdíj bevezetéséről szó sincs, sőt, még a törvény által kötelezően előírt emelést sem adták meg a nyugdíjasoknak,
- a beígért árcsökkenéssel szemben sosem látott drágulás jellemzi még az alapvető élelmiszereket is, ahogy a benzin- és az energiaárakat is.
Összegezve semmit nem tartottak be, amit ezen a plakáton megígértek. Papcsák Ferenc és rajta keresztül a Fidesz ezen átveréssel érte el, hogy rá szavaztak. Hazudtak az embereknek, és kiderült: nem szavatartó emberek.
Nagyjából ennyit lehet tőlük várni akkor is, amikor az Alkotmányról, a nyugdíjról, a költségvetésről, a munkahelyteremtésről, az olcsó államról, a nemzeti együttműködésről, a felelős kormányzásról beszélnek.
Az MSZP felszólítja az Orbán-kormányt, a Fideszt, hogy ne átverésekre alapozva kormányozzon, és végre olyan kijelentésekkel lepjék meg az embereket, amelyeket be tudnak tartani. Ezt nevezik felelős kormányzásnak.
Török Zsolt
MSZP szóvivő
2011. március 29. 00:00
Papcsák, a Fidesz, és a következetesség
Papcsák Ferenc 2010-ben az Orbán-kormány egyik kiemelt pozícióját kapta, elszámoltatási kormánybiztos lett. Ezzel vélhetően azt is jutalmazták, hogy következetesen vitte végig a Fidesz kampányát, minden elemét kellő súllyal megjelenítve. Nos, pont ezzel van egy cseppnyi hiba.