mszp.hu | Belföld | padagógus pedagógusnap | Oktatás
2018. június 03. 14:42

Pedagógus napra

Pedagógus napra
Pedagógus társaim, barátaim!

Őszintén remélem, hogy a pedagógusok ünnepén mindegyikteknek jut majd egy csokor virág, néhány köszönő szülői szó, kedves, szeretetet sugárzó gyermekarc. Nem a hatalom dicséretében bízom, nem a kormányzati forintokat remélem számotokra – pedig megérdemelnétek! – hanem azok megbecsülését, akikért napról-napra vállaljátok egy nehéz hivatás minden kínját/örömét.

67 évvel ezelőtt még egy olyan – a baloldaliság eszméjét eltorzító, egypárt rendszert építő – magyar kormánynak is volt annyi esze, hogy a pedagógusokat megajándékozza egy saját ünnepnappal. Közel négy évtizeddel megelőzte ezzel az ENSZ és az UNESCO minden tag-országra kiterjedő határozatát is. Még Rákosi Mátyás kormánya is tudta, hogy azokat, akiknek a kezébe leteszik a jövő nemzedékének oktatását, évente legalább egy napon ünnepelni kell.

Az eltelt évtizedek alatt sokan és sokféleképpen értelmezték a pedagógusok ünnepét – volt olyan időszak is, a rendszerváltozás első éveiben, amikor hatalmi szóval még a dátumát is meg akarták változtatni ennek az egyetlen ünnepnapnak. És volt, amikor bőven jutott elismerésből, némi pénzből is.

Most van egy napunk, június első vasárnapja, amikor a hatalomnak el kellene feledtetni velünk minden megalázó, rossz döntést, minden indokolatlanul ránk halmozott terhet, minden értelmetlen ideológiai lózungot, amivel megpróbálnak minket korlátozni még a hivatásunk gyakorlásában is.

Erre ne várjatok! De szeressétek és legjobb tudásotok szerint neveljétek tovább a gyermekeket, akikért sokszor még a saját érdekeitek ellenében is megpróbáltok harcba szállni! Abban bízom, hogy ők majd felnőttként méltó módon megköszönik nekünk áldozatos munkánkat.

Szép napot, magyar pedagógusok!

 

Kajtárné Botár Borbála
az MSZP Országos Pedagógus Tagozat elnöke