mszp.hu | Belföld | Energetika
2024. május 09. 13:42

Pert nyert dr. Tóth Bertalan a GVH-val szemben

Pert nyert dr. Tóth Bertalan a GVH-val szemben
„Ma a bíróság ítélete alapján megerősítést nyert, hogy a Fidesz becsapta és folyamatosan becsapja a magyar családokat” – közölte közösségi média oldalán csütörtökön dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője. A szocialista politikus bejegyzésében azt írta, jogerősen pert nyert a Gazdasági Versenyhivatallal szemben, így most 30 napon belül versenyfelügyeleti eljárást kell lefolytatnia a GVH-nak az MVM-el szemben.

Az MSZP frakcióvezetője a tavalyi év végén fordult bírósághoz, miután a Gazdasági Versenyhivatal elutasította dr. Tóth Bertalan versenyhivatali eljárás iránti kezdeményezését a földgáz egyetemes szolgáltatói közszolgáltatást ellátó MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. megtévesztő számlázási gyakorlata miatt. 

A szocialista politikus azt az álláspontot képviselte, hogy az MVM megtévesztő és hazug számokat közöl a fogyasztókkal a gázszámlák rezsiboxában, ez a valótlan tájékoztatás pedig a gázpiacok torzítását eredményezheti, valamint eltántoríthatja a fogyasztókat a kereskedőváltásnak még a gondolatától is. Ez pedig tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül. 

A szolgáltató így 3,3 millió fogyasztót tévesztett meg hónapról hónapra azzal, hogy a rezsiboxban feltüntetett „megtakarítást” a teljesen önkényesen meghatározott, 1026 forintos köbméterenkénti árral számolják, miközben a földgáz piaci ára hónapok óta ennek az értéknek csak a töredéke, részletezte az ügyet dr. Tóth Bertalan.

Az MSZP frakcióvezetője ma közölte: jogerősen megnyerte a pert a Gazdasági Versenyhivatallal szemben, így 30 napon belül versenyfelügyeleti eljárást kell lefolytatnia a GVH-nak az MVM-el szemben, „mert hazudik a rezsiboxban és ezzel megtéveszti a fogyasztókat” – fogalmazott a szocialista képviselő. Hozzátette, ez azt jelenti, hogy nem takarít meg egy magyar család 181 ezer forintot  havonta a rezsicsökkentéssel.

„Ma a bíróság ítélete alapján megerősítést nyert, hogy a Fidesz becsapta és folyamatosan becsapja a magyar családokat!” – zárta bejegyzését dr. Tóth Bertalan.

Kapcsolódó párttagok