Politikai támadás a metró akadálymentesítése ellen

Egyelőre nem kezdődhet meg a 3-as metró akadálymentesítéséről szóló népszavazáshoz szükséges aláírásgyűjtés, a Fővárosi Választási Bizottság támogató döntését ugyanis a fellebbezési határidő lejártának napján megtámadták.
Aligha valószínű, hogy él Budapesten akár csak egyetlen olyan polgár is, akinek fáj a metró akadálymentesítése, a népszavazási kezdeményezést tehát nyilvánvalóan politikai támadás érte. 
 
Érthető, hogy a 3-as metró akadálymentesítése mögött létrejött, rég nem látott együttműködés, a demokratikus ellenzék kilenc pártjának közös fellépése kétségbeesett vagdalkozásra készteti a Fideszt, az azonban elszomorító, hogy Orbán és Tarlós hívei a kerekesszékesek, az idősek, nehezen mozgók vagy épp a babakocsival közlekedők közös ügyét próbálják ellehetetleníteni. 
 
A fellebbezés felterjesztése után a Kúriának 30 napja van döntenie, február elején tehát kiderül, hogy elindulhat-e az aláírásgyűjtés a 3-as metró akadálymentesítésének ügyében. Természetesen nem adjuk fel a küzdelmet, addig és azt követően is megteszünk mindent annak érdekében, hogy a metróvonalat 
 
Horváth Csaba,
a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s képviselői nevében

Kapcsolódó párttagok