Belföld | fórum közlemény aláírásgyűjtés
2013. április 10. 19:28

Problémáink megoldásához európai párbeszédre van szükség

„Az Európai Polgári Kezdeményezés vadonatúj eszköz, amely elősegítheti a határokon átnyúló párbeszédet, és hozzájárulhat az európai politikai közeg alakulásához. Mindannyiunk kezében ott a lehetőség, hogy akár mindennapi témákról és problémákról, de fajsúlyos politikai kérdésekről is aláírásokat gyűjtsünk” – jelentette ki Újpesten dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő.

Az MSZP Újpesti-Káposztásmegyeri Szervezete meghívásának tett eleget ma délután a párt Nőtagozatának elnöke. Zsúfolásig megtelt a Közösségi Ház érdeklődőkkel. A kötetlen hangulatú beszélgetés során, több aktuális politikai kérdést is érintettek a rendezvényre ellátogatókkal.

„Az Európai Polgári Kezdeményezésen belül már nagyon sok témában gyűlnek az aláírások: uniós csereprogramok, média-pluralizmus, de víz- és szennyvízhálózati kérdésben is. Láthatjuk tehát, hogy nagyon változatos kezdeményezések születnek, de ami azonos bennük: egy közös európai ügy köré szólítják az állampolgárokat. Nagyon felemelő a szervezők szavait olvasni, mi késztette őket arra, hogy elkezdjék ezt a programot. Egy brüsszeli nyelvtanár azért csinálja, mert szerinte „Európának alulról felfelé kell építkeznie, az állampolgárok által, az állampolgárokért” – osztotta meg az elmúlt egy év tapasztalatait dr. Gurmai Zita.

A közönség soraiban többségben lévő nők kíváncsiak voltak a képviselő másik szakpolitikai területére, a nőjogi kérdésre is, amellyel kapcsolatban az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének elnöke vázolta a gazdasági válság nőket érintő hatásait, majd a legújabb célkitűzésekről szólt. Ezek között szerepel a bér- és a nyugdíjolló bezárása, és a női kvóta bevezetése, amely lehetővé tenné, hogy a vezető testületek legalább 40 százaléka nő legyen mind a politikai, mind a közszférában.

Végezetül ismertette az európai parlamenti 50-50 koalíció követeléseit, amelynek célja, hogy a 2014-es európai parlamenti választásokat követően, minél nagyobb számban jussanak a nők vezető pozíciókba. A követelések között szerepel pédául, hogy minden tagállam egy férfit és egy nőt jelöljön európai biztosi posztra, akárcsak az európai parlamenti frakciók és a parlament elnöki posztjára. Nem utolsó sorban felhívják a tagállamok politikai pártjait, hogy a 2014-es választáson a választási listáik összeállításánál gondoskodjanak a paritás érvényesüléséről.