MTI/mszp.hu | Belföld | országgyűlés parlament
2017. november 27. 22:19

Pusztuló egészségügy és oktatás

Pusztuló egészségügy és oktatás
Ülésezett a Parlament.

Át kell tekinteni a tao-támogatást

Varga László november 25-e a magyar labdarúgás napja alkalmából bírálta a tao-támogatások rendszerét. Emlékeztetett arra, hogy ebből a támogatásból 330 milliárd forint folyt be, de a kormánypártok mindent megtettek azért, hogy eltitkolják, hogy a pénzt milyen célokra használták fel a kedvezményezettek. Szerinte a támogatást ráadásul szűk kör kaphatta meg. A képviselő elmondta, határozati javaslatot nyújtanak be a tao-támogatások jogszabályi hátterének áttekintésére. Véleménye szerint ezt a pénzt a magyarok a siralmas állapotban lévő egészségügyre és oktatásra költenék.

Miért nem akarják, hogy a magyar fiatalok egyetemre járjanak?

Hiller István arról beszélt, az elmúlt hetekben több olyan összegzés jelent meg, amely szerint a gimnazisták létszáma radikális csökkenést mutat, egész pontosan 2010 óta 20 százalékkal, 201 ezerről 181 ezerre apadt a gimnazisták száma. Ezt nem indokolja a létező és súlyos demográfiai probléma - mutatott rá. Szerinte a kormány tudatos és elhibázott koncepciója a valódi magyarázat, eszerint a gimnáziumi érettségi vagy diploma kevesebbet ér, mint egy szakképzésben szerzett végzettség. Azt kérdezte, miért nem akarják, hogy a magyar fiatalok egyetemre járjanak?

Hol tart a közfoglalkoztatás problémáinak korrigálása?

Gúr Nándor arra mutatott rá: az alapjogi biztos rendszerszintű problémákat tárt fel a közfoglalkoztatásban. Arra várt választ: hol tart ezek korrigálása? Szerinte a kistelepüléseken szinte az egyetlen foglalkoztatási lehetőség a közfoglalkoztatás, ami miatt felértékelődik a polgármester szerepe, akik sokszor kiszolgáltatott helyzetbe hozzák a foglalkoztatottakat. Ugyancsak problémás a résztvevők képzése, visszajutása az elsődleges munkaerőpiacra - hangsúlyozta.

Mikor áll helyre a hulladékszállítás rendje?

Harangozó Tamás azt mondta, hogy választókerületében, Szekszárdon és környékén hetek óta akadozik, lényegében leállt a hulladékszállítás. A képviselő kiemelte, számtalan alkalommal figyelmeztették a kormányzatot, hogy katasztrofális hatásokkal járhat a hulladékgazdálkodás szektorában véghezvitt rombolás. Mikor vetnek véget az áldatlan állapotoknak, hajlandóak-e korrigálni a hibás intézkedéseket, mikor állhat helyre országosan a szemétszállítás rendje? - kérdezte a képviselő.

Miért nem ratifikálja a parlament az isztambuli egyezményt?

Bangóné Borbély Ildikó azt kifogásolta, hogy Magyarország, noha 2014-ben aláírta, a mai napig nem ratifikálta a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztambuli egyezményt, és a fideszes Németh Szilárd szerint amíg a jelenlegi kormánypártok adják a parlamenti többséget, addig esélytelen is a ratifikáció. A szocialista politikus felhívta a figyelmet, hogy a megismert adatok szerint 2014-16 között 314 nő és több mint 50 gyermek vesztette életét ilyen erőszak miatt. Ön az áldozatok vagy a bűnözők pártján áll? - kérdezte a kormányfőtől.

Miért ilyen nagy ütemben kerülnek nagykövetjelöltek a külügyi bizottság elé?

Mesterházy Attila arról beszélt, hogy a külügyminiszter az elmúlt 2,5 hónapban több mint 20 nagykövetjelöltet delegált meghallgatásra a külügyi bizottságba. "Hova ez a sietség?" - kérdezte. Emlékeztetett, 2009-ben a fideszes Németh Zsolt a nagyköveti kinevezések felfüggesztését kérte a választásokig.

A miniszterelnök határolódjon el Budai Gyula kijelentésétől!

Bárándy Gergely "Ön szerint is komcsi a teljes bírói kar?" címmel tett fel kérdést a miniszterelnöknek. A politikus azt mondta, hogy Budai Gyula, az igazságügyi bizottság fideszes alelnöke a testület ülésén "lekomcsizta" a teljes bírói kart. Ez a Fidesz és a kormány valamint a miniszterelnök személye véleménye a bírói karról - tette fel a kérdést a képviselő, aki elhatárolódásra szólította fel Orbán Viktort. A mostani esetet a Magyar Bírói Egyesület is szóvá tette és arra kérte a törvényhozó és végrehajtó hatalom meghatározó szereplőit, hogy lépjenek fel és határolódjanak el az igazságszolgáltatás függetlenségét sértő kijelentésektől - hívta fel a figyelmet.