2011. május 25. 13:49

Ráadás

Reagálás Zalai Mihály alpolgármester válaszára.

Tisztelt Alpolgármester Úr!
 
Azokkal a jelzőkkel, amelyekkel – immár nem először – Ön illet engem és a szocialista frakció tagjait, nem kívánok foglalkozni. Ez az Ön stílusa, sajnálom, hogy ilyen ember felel ma Orosházán az oktatásügyért, de ez van.

Ön rajtunk, szocialistákon kéri számon, hogy iskolaügyben nem tettünk alternatív javaslatot. Ez új!

1. Hiszen Önök Dancsó József polgármesterrel még azt sem engedték meg, bár kértük, hogy a mi frakciónk képviselője is részt vehessen az önkormányzat vezetése és az egyházak között folytatott tárgyalásokon. Sőt, még az egyházak januári leveleit sem hozták nyilvánosságra, csak most, többszöri kérésünk után, utólag, majd’ négy hónappal később!

2. Önök szüntelenül a pénzhiányra hivatkoznak, meg azzal riogatnak, hogy egyébként iskolát kellene bezárni. Mondja, Alpolgármester Úr, hány alternatív javaslatot tegyünk még, mi, szocialisták az Önök felelőtlen pénzherdálásának a megakadályozására? Hányszor mondjuk még el, hogy nem kell tízmilliókért rongyrázó libamájfesztivált rendezni! Hányszor követeljük még a fürdőigazgató lecserélését hozzáértő szakemberre ahelyett, hogy tízmillió forintokat pumpálnak közpénzből a veszteséges cégbe! Hányszor mondjuk még el „alternatív javaslatként”, hogy ha Önök szerint ennyire nincs pénz oktatásra, akkor kanálra és villára miért volt négy millió? (Melis-ügy) Pásztor Imrének több tíz-, Hotel Alföld lerombolásra több száz millió forint?! Hányszor soroljuk fel még az elfolyó tíz- és százmillió forintokat, jelezve, hogy csak egy minden Orosházit képviselő, emberközelibb és ésszerűen gazdálkodó szocialista városvezetés lenne a valós alternatívája mindannak, amit Önök folytatnak?

De van azért az Ön reagálásban két konkrétum is, most ezekre térek ki:
Egyik helyen azt írja, hogy csökken az állami normatíva, ezért kellett iskolákat átadni. De Alpolgármester Úr! Ki csökkenti az állami normatívát? Hiszen egy éve már – lásd fülkeforradalom – a Fidesz kormányoz! Ha ez a gond, akkor a térség fideszes egyéni országgyűlési képviselőjének, Dancsó Józsefnek, oda kellett volna hatnia, hogy ne csökkentsék! Képviselve a választók érdekeit. Én nem emlékszem egyetlen ilyen javaslatára sem. Sőt, nem emlékszem egyetlen olyan javaslatára sem, amely arra irányult volna, hogy az egyházaknak juttatott magasabb normatívát az önkormányzatok is megkapják, magyarul: ne járjon egy önkormányzati iskolában tanuló gyermek után kevesebb pénz, mint az egyháziban tanuló után. Mert ma ez a helyzet.

A második indoka komolytalan, Alpolgármester Úr. Azért kellett átadni az iskolákat, mert csökken a gyereklétszám – írja. Valóban: a születendő gyermekek száma – sajnos – évről évre csökken. Ezer ok miatt. De csak attól, mert iskolákat adnak át az egyházaknak, egy gyermekkel sem fog több születni. Bár ilyen egyszerű lenne.

Befejezésül: 2006 után, az első négy évükben Önök sokat ártottak az orosházi iskolaügynek: összevonás, gimnáziumi sporttagozat megszüntetése, több milliárdos városi tulajdon elherdálása, Kossuth nevének sárba tiprása stb. De senki álmában sem gondolta, hogy 2010-et követően még a korábbi tevékenységüket is túlszárnyalják. Önök az iskolák átadását sehol sem ígérték. Erre senki sem szavazott. Az Orosháziak színe előtt fognak felelni ezért. Ezt a ráadást ugyanis senki sem kívánta.

 
Füvesi Sándor
önkormányzati képviselő (MSZP)