„A mindennapi megélhetést az ilyen radikális intézkedések tudják segíteni” – indokolt a Parlament Népjóléti Bizottságának szocialista elnöke.
Mint mondta, nem látott olyan kormányzati intézkedést, amely igyekezett volna valamelyest karbantartani az inflációt az elmúlt hónapokban: a Magyar Nemzeti bank kamatemelései túl alacsonyak voltak, „délelőtt bejelentették, délutánra elolvadt az egész”; holott egyszerre volt jelen egy nagyon erős árnyomás és az inflációs várakozás is.
A jövedéki adót is csak fél év múltán csökkentette a kormány az üzemanyagoknál; és „Mióta követeljük már az alapvető élelmiszerek áfájának 5%-ra való csökkentését? Ez valóságos segítséget nyújtana azoknak az embereknek (...), akik egyik napról a másikra élnek” – mondta.
Kijelentette: az új kormány fenntartaná a csökkentéseket a helyzet normalizálódásáig.
A költségvetési hiányra vonatkozó kérdésre azt felelte: a fideszes politikusokat kell megkérdezni, hogy „ugyan hogy gondolták, hogy ekkora államháztartási hiányt zúdítanak rá az országra? Hogyan van az, hogy így eladósítják ezt az országot egy ilyen kritikus helyzetben?”
Felhívta a figyelmet: Ukrajna Európa legnagyobb gabonatermelő országaként az összes közel-keleti arab országot ellátja gabonával, de ha a háború miatt sem vetés, sem aratás nem lesz, annak további nagyon súlyos következményei lehetnek.
Emberkereskedők veszélyeire is figyelmeztetett, amikor megemlítette: Ukrajnában 7,5 millió gyermek él, köztük 170 ezer állami gondozott, akiknek már a gondozói is elhagyták az országot.
A magyar közmédia teljesítményéről az MTVA épülete előtti hétvégi ellenzéki tüntetés kapcsán kijelentette: „Magyarországon gyakorlatilag nincs semmiféle közszolgálati média.”
Elmondta: lakóhelyén, Észak-Magyarországon például egy szlovák rádióadót hallgatnak, „több mindent lehet nekik elhinni, mint a Kossuth Rádiónak vagy az MTVA-nak.”