A műsor elején szó volt arról, miszerint a TEK egy pesti sörözőnél csapott le azokra a fiatalokra, akik fegyveres támadást tervezhettek a nemzeti ünnepen. Az amerikai hírszerzés figyelmeztetése szerint egy online csoportban fiatalok egy védett személyek elleni, közeljövőre tervezett támadásról folytattak beszélgetést. Molnár Zsolt elmondta, hogy nagyon helyes, hogy a szervezkedő fiatalokra lecsapott a TEK. Az Ilyen események elhárítása miatt is fontos, hogy jó együttműködés legyen a nemzetközi, köztük az amerikai társszervezetekkel is. Ezek a fiúk nem méltóak ahhoz, hogy a pesti srácok utódainak nevezzék magukat.
Hétfőn összeül a parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága, amelynek ülése után valószínűleg több részlet derül ki a nemrég történt esetről. Egyelőre nem tudjuk, milyen mértékben volt komoly a helyzet, de az biztos, hogy a szolgálatoknak közbe kellett avatkozniuk. A tervezett akció alkalmas lehetett volna a nemzeti ünnep megzavarására is, így indokolt volt az illetékes hatóságok gyors fellépése. Az ilyen típusú fenyegetéseket napjainkban különösen komolyan kell venni, hiszen a világban számos példa mutatja, milyen súlyos következményei lehetnek. Az Egyesült Államokban például három merényletet is megkíséreltek Donald Trump ellen, míg Szlovákiában Robert Fico miniszterelnök ellen hajtottak végre támadást. Ezek az esetek is alátámasztják, hogy minden hasonló szervezkedést időben meg kell akadályozni a biztonság érdekében. Az MSZP országgyűlési képviselője elmondta, hogy az ilyen szervezkedéseket el kell ítélni, függetlenül attól, hogy jobboldali, vagy baloldali akcióról van szó.
A műsorban szó esett arról is, hogy az oktatási rendszer hogyan léphet fel a radikalizálódás ellen, és milyen szerepe van ebben a családnak és a társadalomnak. Molnár Zsolt rámutatott, hogy az okostelefonok és az internet világában az oktatásnak és a családnak is fontos szerepe van abban, hogy a fiatalokat megóvják a radikalizálódástól. Azonban kihangsúlyozta, hogy az erőszakos és szélsőséges tartalmak néhány kattintással elérhetők azok számára, akik erre fogékonyak. A mai 18 évesekre hatalmas nyomás nehezedik a médiából, ahol az agresszió és az erőszak gyakran jelen van. Az internetes portálok gyakran közvetítik ezeket a tartalmakat, ezért nem az oktatás tehető felelőssé a radikalizálódásért, hiszen például a média is jelentős hatással van a fiatalok gondolkodására és viselkedésére.
A műsorban szó volt arról is, hogy az 56-os lyukas zászló vált a Tisza Párt szimbólumává. A pártelnök hangsúlyozta, hogy a jelenlegi független és szuverén Magyarország nem jöhetett volna létre hőseink hazaszeretete és áldozatai nélkül, akik 1956-ban küzdöttek.
Molnár Zsolt szerint Magyar Péter jobboldali irányba próbálja pozícionálni magát, bár egyesek baloldalinak vélik a mozgalmát. Az MSZP országgyűlési képviselője úgy látja, hogy a Tisza Párt vezetője megpróbálhatja magához ragadni a lyukas zászló szimbólumát, de ebben a törekvésében nem lesz sikeres.
Nem szükséges politikai elemzőnek lenni ahhoz, hogy lássuk, Magyar Péter az elégedetlen baloldali és jobboldali szavazókból akar egy közös tábort kialakítani maga mögött, és ehhez nemzeti szimbólumokra is szüksége van.
A műsor során élénk vita bontakozott ki a baloldal és a hazafiság viszonyáról. Táncsics Mihály és Stromfeld Aurél jó példák arra, hogy igenis léteznek olyan baloldali politikai személyiségek, akik elkötelezettek a hazájuk iránt. Molnár Zsolt kifejezte reményét, hogy a választók egy napon értékelni fogják azt a harcot, amelyet azért folytat, hogy a baloldal ismét méltó helyet kapjon a nemzet iránt elkötelezettek között.
Az 1956-os eseményekkel kapcsolatban Molnár Zsolt hangsúlyozta, hogy kétségtelen, hogy ez egy szabadságharc volt, amely a nemzeti szuverenitásért zajlott. A fő üzenet az volt, hogy az ország nem kíván a szovjet és a belső szövetség része lenni, hanem szeretné visszaszerezni szuverenitását, hogy mi magunk dönthessünk hazánk jövőjéről. Molnár Zsolt elmondta, hogy akkor a nemzet egységes volt, ám a fordulat után a jövőt és az új irányt illetően már megoszlottak a vélemények.