mszp.hu | Belföld
2021. március 09. 07:51

Ráférne a teljesítményfokozó Orbánra meg a kormányra!

Ráférne a teljesítményfokozó Orbánra meg a kormányra!
Ráférne a teljesítményfokozó Orbánra meg a kormányra, hogy hatékonyabb legyen a vírus leküzdésében. A valós problémákba beletörik a foga – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn.

 

„Azt tapasztalom, hogy amikor a kormány egy valós problémával találja magát szembe, amit (…) meg kellene oldani, és nem álproblémákkal hadakozik, akkor bizony (…) beletörik a foga” – jelentette ki.

Azt mondta, bízik benne, hogy a kormány megváltoztatja a véleményét az érettségik ügyében, mint ahogy most legutóbb a gyermekfelügyelet kérdésében is megváltoztatta.

„Ha nem hagyományos év van, (…) akkor nem lehet hagyományos az érettségi sem” – érvelt az MSZP javaslata mellett. A szocialisták szerint csak írásbeli érettségi vizsgát kellene tartani, és szóbelit csak ott, ahol emelt szintnél ezt megkövetelik. Emellett „keményen” be kellene tartani a járványvédelmi óvintézkedéseket a vizsgáknál.

A párt azt is folyamatosan kéri, hogy oltsák be azonnal az érettségizőket – hiszen mire kialakul a védettségük, már mehetnek is a vizsgára –; a pedagógusokat, óvodapedagógusokat, bölcsődei gondozókat, dadusokat és az intézményekben nem pedagógus munkakörben dolgozókat is.

Javasolta: a kormány bővítse a Kréta digitális oktatási platform kapacitását, mert a rendszer túlterhelt és „azonnal leáll”; már a járvány elején is gond volt vele, és ma is „meghalt”.

 

Az egészségügyre áttérve ostorozta a kormányt, hogy a járvány okozta problémák tetejébe még pluszfeladatokat is ad az embereknek a szervezetlenséggel, és mert épp a járvány kellős közepén erőltet két kardinális reformot: a háziorvosok praxisközösségbe kényszerítését és az egészségügyi szolgálati jogviszony kikényszerítését.

„Nem lett volna a kormánynak 2010 után elég ideje meg fölhatalmazása arra, hogy az egészségügyben ezeket a reformokat véghezvigye?” – tette föl a kérdést, „rémisztőnek” nevezve, hogy a kormány „indokolatlan reformokba belefog a járvány kellős közepén”, ezzel is gyengítve a rendszer működőképességét.

Rámutatott: a kormány „a járvány közepén csinált egy 5500 fős leépítést” az egészségügyben, ennyi orvos és szakdolgozó hagyta el a pályát. „Mintha olyan jól állnánk!” – jegyezte meg.

Azért is elmarasztalta Orbánt, hogy a járvány közepén az európai jobboldal jövőjéről „értekezik”. „Ezt majd fejtse meg utána!” – javasolta.

De azért is ostorozta, mert ha „azt a képet akarja a miniszterelnök sugallni magáról, hogy ő mindenhonnan, még a föld alól is vakcinát szerez be” – és valóban minden vakcinára szükség van – akkor „érthetetlen”, hogy „a Modernából miért nem vette meg az összeset”, miért hagyta, hogy más államok felvásárolják a magyaroknak szánt uniós mennyiséget.

Kiemelte: jó, hogy a társadalom egy része már be van oltva, de rámutatott: ez a háziorvosoknak köszönhető, akik „elképesztő munkát végeznek” annak ellenére, hogy a kormány az ő dolgukat is megnehezíti hibás listáival és „indokolatlan, buta” adminisztrációval.

„Dupla munkát csinálnak nekik, ezért feleannyi embert tudnak beoltani, mint akit be tudnának” – mondta a társelnök.

Dicsérte a kórházi oltópontokon dolgozó orvosok és szakszemélyzet munkáját is, akik a hétvégén „teljes fölkészültségben várták az embereket”, és azokat is beoltották, akiket a kormány az oltási rendszer összeomlása miatt lemondott.

Kérdésre elmondta: az ellenzék nem követelt több támogatást a lezárt gazdasági szektoroknak, mint amit a kormány ígért; azt viszont a kabinet bevallottan nem adta oda. „Probléma lesz”, ha a márciusra ígért támogatás is csak ígéret marad, mint a vendéglátósoké – húzta alá.

Amit az MSZP kér: ne érje a munkavállalót hátrány azért, mert lezárják az iskolákat és a gyermekekkel otthon kell maradni. Ezért javasolják a 100 %--os táppénzt és a bérkompenzációt.

Rámutatott: az Európai Unióban talán az Orbán-kormány biztosítja a legszűkmarkúbb támogatást, „és egy munkahelyet megvédeni, egy (…) munkavállalót a víz fölött tartani még mindig olcsóbb, mint teljesen lenullázni, magára hagyni, és aztán majd a semmiből visszaépíteni.”

„Menjenek haza”

2021-07-24 19:58

Kapcsolódó párttagok