A Duna és mellékfolyói lassan apadnak, a Győr-Szol ezért csütörtökön már megnyitotta a Petőfi híd alatti és melletti ingyenes parkolót.
A Móricz Zsigmond rakpart esetében ez több napot vesz majd igénybe, hiszen mint arról korábban részletesen beszámoltunk, a speciálisan "megágyazott" pályaszerkezetet teljesen el kell hagynia a víznek és ha kell, az utat, valamint a víznyelőket is át kell mosni. A folyamatot az időjárás késleltetheti.
Eközben az MSZP Győr és Környéke Szervezete sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünknek, amelyet Borkai Zsolt polgármesternek címeztek. Ebben azt írják: "...Kérjük, fogja kézen a városvezetést és sétáljanak le a révfalusi híd belvárosi hídfője alá! Önök szerint mi a hiba az alig több mint egy éve átadott rakparti úttal?! ...A beton mellvéd – aminek laikusként árvízvédelmi funkciót tulajdonítunk – az útpálya legmélyebb pontja előtt véget ér.
Vagyis a legkisebb áradásnál – mint például a mostani – a víz akadálytalanul elönti az utat. Így persze hogy le kellett azt zárni a forgalom elől! Ha a mellvéd folytatódott volna, akkor minden valószínűség szerint egy ekkora vízszintemelkedés miatt nem kellett volna lezárni a rakparti utat!... Szeretnénk tudni, hogy kit terhel ezért, a véleményünk szerint komoly szakmai bakiért a felelősség."
D. Pusztai Andrea
kisalfold.hu |
Belföld, Gazdaság |
szakmai hiba Borkai Zsolt útfelújítás Győr
2013. január 11. 14:55
Rakparti útépítés: felelőst keresne a Magyar Szocialista Párt
"Ha a mellvéd folytatódott volna, akkor minden valószínűség szerint egy ekkora vízszintemelkedés miatt nem kellett volna lezárni a rakparti utat" - szól a győri MSZP közleménye.