mszp.hu | Belföld | Molnár Béla Orosháza
2015. április 21. 16:35

Reagálás a Fidesz helyi elnökének közleményére

Molnár Béla azután vegye az MSZP nevét a szájára,

1. ha magyarázatot adott arra, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjeként milyen szerepe volt az Átlátszó.hu által feltárt botrányos ügyben, azaz hogyan sikerült Fidesz-közeli vállalkozókat, így többek között éppen a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló céget megbízni a 34 milliárdos Békés megyei ivóvízminőség-javító program kivitelezésével;

 

2. ha elnézést kért a Városüzemeltetéstől elbocsátott több tucat dolgozótól és családjuktól, mert miközben őket az utcára tették, volt 15 millió forint prémium a saját pártkatonáikra;

 

3. ha öt év után elnézést kért a 2010-es hazugságáért, amikor a testületi ülésen nokiás dobozt tett le az asztalra, mivel kiderült, hogy ez is hazugság volt, aki ezt vallotta, nemrég visszavonta;

 

4. ha magyarázatot adott arra, hogy miért hiúsult meg Orosházán az új uszoda, amelyre 750 millió forint támogatást nyert a város, majd visszamondta;

 

5. ha magyarázatot adott arra, hogyan alakulhatott ki a botrányos szemétszállítási helyzet Orosházán;

 

6. ha tájékoztatta a lakosságot arról, hogy miért kell a fürdő 1%-ának megvétele után a rendőrségnek nyomozást folytatnia.

Addig Molnár Béla pedig hallgasson, hiszen naponta derülnek ki a Fideszhez köthető botrányos ügyek!