Minden határon túlmegy, hogy a Fidesz-kormány most a Honvédség létszámhiányát az évek óta nélkülöző közmunkások zsarolás jellegű sorozásával próbálja orvosolni ahelyett, hogy olyan életpályát és perspektívát kínálna a fiataloknak, mellyel vonzóvá tennék a katonai pályát!
Az elmúlt években a Honvédség létszáma több ezer fővel csökkent a hatalmas forráselvonások, az illetmény alacsony szintje és az eszközök elégtelensége miatt! Ezért kizárólag az Orbán-kormány a felelős!
A Fidesz-kormánynak a közmunkások helyzetét piaci munkahelyek megteremtésével, a honvédség létszámát pedig megfelelő körülmények biztosításával kellene orvosolnia! Jól felszerelt, jól fizetett, megbecsült professzionális haderőre van szükség, melyhez szívesen csatlakoznak önként a fiatalok! Ehhez persze felelős kormányzás kellene, amire az Orbán-kormány egyértelműen képtelen!
MSZP
Bővebb információ: Demeter Márta, országgyűlési képviselő