Hogy az igazságtalan, egykulcsos adórendszer, az európai rekordszintre emelt áfa, valamint az elmúlt két évben kivetett több mint 25 új adó nem fogja beindítani a növekedést, az már a bevezetésükkor is világos volt.
De hogy a fellendülést egyszer a hűtőszekrények és a tévék előbb vagy utóbb szükségszerűen bekövetkező elromlásától várja majd a kormány, azt még a legmerészebb rémálmainkban sem mertük volna gondolni.
Azonban, ha az idei évre ígért gazdasági elrugaszkodáshoz valóban a frizsider és a TV elromlásán át vezetne az út, akkor Varga Mihály, Matolcsy György és az unortodox gazdaságpolitika zászlóvivői akár már vehetnék a kalapjukat. A műszaki cikkek amortizációjához ugyanis nincs szükség a Fidesz-kormányra.
U.i.: Érdeklődve várjuk a Fidesz szóvivőjének újabb kioktatását, amely kimutatja majd: az Orbán-kormány tulajdonképpen csak példát mutatni akart az országnak a GDP-növelésben azzal, hogy 2010-es hatalomra kerülése óta több mint 70 milliárd forintot költött el különböző irodai luxuscikkek beszerzésére…
2012. szeptember 21. 13:58
Reagálás Varga Mihály ”televíziós” nyilatkozatára
Meglepetéssel fogadtuk, hogy az unortodox gazdaságtudomány legújabb állását ezúttal nem Matolcsy György, hanem Varga Mihály ismertette.