Azt eddig is tudtuk, hogy a Fidesz nem tiszteli a jogállamot: három éve folyamatosan számolják fel vagy gyűrik maguk alá az emberi alapjogokat biztosító intézményi hálót Magyarországon. Azt is tudtuk, hogy az ellenfeleiket sem tisztelik: ha kell, koncepciós perekkel, ha kell, a köztévé híradójából való kiretusálással próbálják eltüntetni vagy elnémítani őket. Tudtuk és látjuk ma is, hogy az idősek, gyengék és elesettek iránt sem mutatnak tiszteletet: akinek nincs semmije, az annyit is ér – mondják.
Azt viszont nem gondoltuk volna, hogy Orbán Viktor pártja mára odáig süllyedt, hogy a romagyilkosságok során brutálisan kivégzett áldozatokat és hozzátartozóikat sem tisztelik.
A Fidesz szóvivője jobban tenné, ha vigyázna azzal, hogy „ilyen ügyek ma nem fordulhatnának elő”. Pláne az után, hogy a napokban egy közúti rutinellenőrzés során többek között AK-47-es gépkarabélyt és éleslőszereket találtak egy sümegi autóban. A járműben ülő fiatalok ahhoz a párthoz, a Jobbikhoz köthetők, amely nem kis részben felelős a magyarországi rasszista és antiszemita gyűlölet elharapódzásáért, a gyűlöletcselekményekért, köztük a szégyenteljes gyűlöletgyilkosságokért is, és amellyel a Fidesz az ország számos településén szövetségben van.
Ha maradt nyitott kérdés a romagyilkosságok kapcsán, akkor az a következő: mikor számolja fel a Fidesz az önkormányzatokban a szélsőjobbal való nyílt, a nagypolitikában pedig a burkolt együttműködést?
Reagálás Zsigó Róbert nyilatkozatára
Zsigó Róbert mai nyilatkozata a romagyilkosságok ügyében hozott ítélet legaljasabb félremagyarázása.