mszp.hu | Belföld
2021. augusztus 25. 14:10

Rendkívül sikeresen indul az ellenzéki ajánlásgyűjtési kampány

Rendkívül sikeresen indul az ellenzéki ajánlásgyűjtési kampány
Látszik, hogy az emberek kormányváltásra, valamint tényleges és igazságos családtámogatásra vágynak egy sokkal élhetőbb Magyarországon.

Remélhetőleg Magyarország történelmében ez lesz az utolsó félév, amikor ennyire értelmetlen beruházásokra, dolgokra költ a kormány, és nem a magyar családok, a magyar emberek igényeire, mint például a családi pótlék egy évtizede halasztott emelésére vagy az élethez szükséges alapvető termékek áfájának csökkentése – mondta el Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP, és Lukács László, a Jobbik képviselője szerda reggel az ATV Start című műsorában.

Már többen is összegyűjtötték a hétfőn indult ellenzéki előválasztáson a szükséges jelöltajánló aláírásokat, Karácsony Gergely például egy nap alatt teljesítette a 20.000-es követelményt. Bangóné Borbély Ildikó, aki Hajdúszoboszlón és környékén kampányol, szintén nagy érdeklődést tapasztal a választók körében a kormányváltásra. „Az emberek tisztában vannak vele, hogy mi zajlik most, és a vidéki településeken is azt látjuk, hogy hellyel-közzel tudják, hogy mi ez az előválasztás, és hogy milyen folyamatok zajlanak most az országban. Nekünk meg az a feladatunk, hogy próbálunk eljutni minden kistelepülésre” – mondta el.

Lukács László hozzátette, ilyen alkalmakkor a beszélgetések a helyi emberekkel az, amit nem lehet máshogy pótolni „ez az igazi sava-borsa annak, hogy az ember terepen van”.

Kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy a kormány bejelentette, előrehozzák a családi pótlékot, Bangóné megjegyezte, „Ne feledjük el, hogy a családi pótlék összegét 2008-ban emelték utoljára, most 2021-et írunk. A szakemberek azt mondják, hogy több mint 40%-át veszítette el értékben, hogy ha reálértékben nézzük ezt az összeget” – emlékeztetett.

„Amit mi mondunk ellenzék részéről, a Magyar Szocialista Párt is, hogy ez most már halaszthatatlan lenne, hogy ezt a családtámogatási összeget emeljék. (…) A családi adókedvezményt 10 éve nem emelte a fideszes kormány. (…) Ha már nem emeli meg a családi pótlékot, akkor legalább egy pluszjuttatást adjon abban az időszakban, augusztusban, amikor a legnagyobb tehernek vannak a magyar családok kitéve” – emelte ki az MSZP programjából.

„Magyarországon rekordméretű ÁFA-t fizetünk, és azokra a termékekre is, amelyek kellenek ahhoz, hogy a gyermeket nevelő családok boldoguljanak. Itt is lehetne segíteni, ha már a kormány nem hajlandó ezeknek a támogatásoknak a növelésére” – tette hozzá Lukács.

A képviselők egyetértettek, egy másik komoly probléma ma hazánkban a családok eladósítása. „Drasztikusan megnő augusztusban a személyi kölcsönöket felvevő családok száma pontosan azért, mert akkora anyagi terhet jelent a beiskolázás, amit kezelni kell. Ezt nem lehet évről évre, hogy mindig csak bejelentjük azt, hogy dupla családi pótlék, majd szeptemberben nem jön semmilyen családtámogatás” – magyarázta a szocialista politkius.

Bangóné rámutatott, a tényleges segítség az lenne, hogy ha az ÁFA-t rendeznék. „Ezt mi is többször benyújtottuk, meg ha már a családi pótléknak az összegét tudnánk, 13 év után, teljes mértékben rendezni”.

„Nem az a megoldás, hogy a családokat hitelbe kényszerítsük folyamatosan, mert azt látjuk, hogy mi zajlik az elmúlt időszakban… Az a megoldás, hogy olyan fizetést kapjanak, hogy ne kelljen nekik hitelt felvenni. Azért felvenni hitel egy családnak, mert az iskolakezdés következik: ezt senki nem gondolhatja, hogy ennek így kellene lenni” – húzta alá.

Bangóné az aktuális pozitív fővárosi kezdeményezések közül kiemelte, rendkívül sikeres volt az egész fővárosi szinten bevezetett közösségi költségvetés, amelyben végre az emberek közvetlenül is eldönthették, mi mindenre költsön az önkormányzatuk. Megerősítette, ezt a kormányváltás után, a demokrata ellenzéki összefogás új nemzeti kormánya országosan is támogatná. „Ez egy nagyon-nagyon jó kezdeményezés, hogy megkérdezték a budapestiektől, mire is költenének, mi lenne az a beruházás, amit szeretnének látni. Fantasztikus és nem elrugaszkodott ötletekről beszélünk, hétköznapiakról, hogy legyenek ivókutak, legyenek nyilvános mosdók… szerintem az egyik legnagyobb probléma Magyarországon, hogy ha a turizmusról is beszélünk, hogy az ember egyszerűen nem talál nyilvános mosdót, se Budapesten, se vidéken. Meg fogják tanulni az emberek, és lehet, hogy jövőre már azt fogjuk látni, hogy 50.000 budapesti szavazott ezekre a projektekre”.

 „Minden képviselő vidéken is arra törekszik, hogy valahogy felmérje az igényét, hogy a választópolgárok mit szeretnének. Ilyenekkel lehet a vidéki lakosságot is megkérdezni, hogy valójában mit szeretnének (…), nem nagyon térne el attól, amit a fővárosiak döntöttek, hasonlóak lennének” – mondta a jobbikos képviselő.

„Bízni kell benne, hogy tényleg van még remény, mert Magyarországon józanul látják a helyzetet a választópolgárok” – hangsúlyozta Bangóné Borbély Ildikó.

Kapcsolódó párttagok