MTI/mszp.hu
2011. február 15. 14:19

Rendkívüli házbizottsági ülés Vona Gábor gárdamellénye miatt

Megszakította a parlament ülését és rendkívüli házbizottsági tanácskozást hívott össze az Országgyűlés levezető elnöki posztját hétfő késő délután átvevő Ujhelyi István, amiért Vona Gábor, a Jobbik elnöke a betiltott Magyar Gárda mellényében tartózkodott az ülésteremben. Kövér László házelnök ezt megelőzően úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy "sajnos a házvezetés nem rendelkezik ezzel kapcsolatban eszközökkel".

A szocialisták viszont rendőrt is hívtak, amiért az épületben több meghívott gárdamellényben jelent meg. Az elnöklő Ujhelyi István azt közölte: azért rendelte el a Házbizottság ülését, mert meglátása szerint az ülésteremben jogsértés zajlik.

Szerinte ez nem különb, mintha egy "kisértékű lopás elkövetését látná". Hozzátette: a Házbizottság ülésén egyetlen kérdést akar feltenni, hogy az az öltözet, amelyben Vona Gábor "provokálja az Országgyűlést", a Magyar Gárda viselete-e.

A levezető elnök kitért arra, mivel csak délután vette át az ülés vezetését, ezért nem volt módja korábban közbelépni az ügyben.

Emlékeztetett arra, hogy a Házszabály szerint ha az Országgyűlés elnöke jogszabálysértést tapasztal az ülésteremben, kötelessége megfelelő módon közbelépni, felszólítani a jogsértés befejezésére és a Ház tekintélyét megvédésére.

Kifejtette: a nemrég módosított szabálysértési törvény szerint "aki a bíróság által, társadalmi szervezet feloszlatásáról szóló döntésében jogellenesnek nyilvánított tevékenységet végez, elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható". Ugyanilyen bírsággal sújtható, aki a feloszlatott szervezet működésében a feloszlatás után részt vesz vagy nyilvános rendezvényen annak egyenruháját illetve formaruháját viseli - tette hozzá, megjegyezve, hogy a törvény arra is vonatkozik, aki olyan ruhát hord, amelynek jellegzetességei alapján a feloszlatott szervezet egyenruhája ismerhető fel.