A korábbi 53 500-ról egyetlen tollvonással 32 300-ra vitte le a teljesen államilag finanszírozott keretszámot, és a korábbi költségtérítéses képzést állami ösztöndíjas képzésnek keresztelte át. Önköltség néven pedig gyakorlatilag bevezette a tandíjat.
Ezt a rendeletet – amelyet egyébként késve, és kapkodva adott ki – sok szakértő, oktatáspolitikus és maga az ombudsman is élesen kritizálta. A rendelet miatt drasztikusan csökkent a felvételire jelentkezők száma. Mára kiderült, hogy a rendelet átverte a felvételizőket, mert belső szerkezetében is rossz.
Miközben csökkentették a helyeket, úgy határozták meg a belső felosztást, hogy több ezer üres férőhely maradt, mert nincs elég jelentkező. Most azt tervezik, hogy menet közben változtatják meg a szabályokat és újabb kapkodás eredményeként a besült, megmaradt férőhelyeket átteszik más területekre. Az állami ösztöndíjas helyekre azért sem jelentkeztek elegen, mert részben a felvett hallgatóknak kell fizetniük tanulmányi költségeiket, ugyanakkor alá kell írniuk saját röghöz kötési dokumentumukat.
Az MSZP meggondolatlanak és kapkodónak tartotta a korábbi felsőoktatási férőhelyekkel kapcsolatos rendeletet is, és most ugyanaz a véleménye. Szükségesnek tartjuk, hogy sok felvételiző jogait és lehetőségeit sértő rendelet átírása helyett, az oktatási kormányzat mentse, ami még menthető. Ne átcsoportosítgasson, megtévesztve a felvételizőket, hanem hirdessen még időben olyan, a hagyományosnál szélesebb körű pótfelvételit, amit orvosolhatja az elkövetett hibákat.
Hiller István,
az MSZP Oktatáspolitikai Kabinetjének vezetője
2012. június 08. 16:22
Rossz oktatáspolitikai döntés, átvert felvételizők
Az oktatási kormányzat az év elején radikálisan csökkentette a felvételi keretszámokat, az államilag finanszírozott felsőoktatási férőhelyek számát.