Rugalmasságot az uniós források teljes felhasználása érdekében!

"Különösen fontos, hogy az Orbán kormány a magyar emberek érdekeit szem előtt tartva biztosítsa a fennmaradó 4000 milliárd forint uniós támogatás hatékony felhasználását. Nemzeti összefogással tegyünk meg mindent, hogy a magyar családok, önkormányzatok és a kis- és középvállalkozások egyetlen eurócentet se veszítsenek el! Az Európai Unió kohéziós forrásai - különösen a gazdasági válság idején - kiemelt jelentőséggel bírnak a kevésbé fejlett országok gazdasági és társadalmi fejlődésében, európai átlaghoz való felzárkózásukban. Magyarországon 2009 óta az állami beruházások mintegy 97%-a valósult meg uniós forrásból. Az uniós költségvetés 2013-as befejeződésével fontos, hogy az Európai Bizottság rugalmasan kezelje az uniós források felhasználását érintő szabályokat, különben az új tagállamok számára életmentő támogatások veszhetnek el."- emelte ki Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegáció vezetője az Unió helyzetéről rendezett vita kapcsán.

A szocialista delegációvezető hozzátette: "Míg a nyugati tagállamok esetében az uniós pénzlehívások jóval 50% felett vannak, addig a kilátástalanabb gazdasági helyzetben lévő új tagállamok esetében kevesebb uniós forrást sikerült hatékonyan felhasználni. Az uniós források rossz kihasználtsága jellemzően új tagállami probléma. Magyarországon eddig az uniós támogatások 47%-a került az önkormányzatok, valamint kis- és középvállalkozások kezébe. Ezzel az új tagállamok között a középmezőnyben vagyunk. Lengyelország és a balti államok jól teljesítettek."
 
"Komoly nehézséget jelent az uniós forrásfelhasználásban, hogy az idei évben fut először össze az úgynevezett N+2 és az N+3 szabály. Az N+2 szabály értelmében az uniós fejlesztési források a projektek elfogadásától számítva két éven belül el kell, hogy készüljenek. A 2010-ben érvényes N+3, és a 2011-ben érvénybe lépett N+2 szabály miatt számos uniós pályázat kifizetését 2013-ban egyszerre kellene biztosítani. Az összetolódás miatt komoly fizetési problémák merülhetnek fel nemcsak az új tagállamok többségében, de még Brüsszel, az uniós költségvetés esetében is." - emelte ki Tabajdi Csaba.