A döntés indokolatlan – azon túl, hogy csak az államháztartás bevételeit növelendő született – mert egy olyan útszakaszt érint, amely egyelőre nem köt össze autópályákat és Kaposvárt sem azokkal. A tervezett M9-es út nyomvonalán épült útszakasz haszna eddig leginkább az volt, hogy tehermentesítette a város belső területeit az átmenő forgalomtól. A fizetőssé tétellel ez az előny minden bizonnyal elveszik, és az átmenő forgalom növeli – az amúgy is meglehetősen sok balesettől sújtott – 61-es út városi szakaszának veszélyességét, a zsúfoltságot és a környezeti terhelést.
Diszkriminatív és méltánytalan, mert a döntés következményei hátrányosan különböztetik meg Kaposvárt.
A döntés a fentiekből következően is érthetően nagy elégedetlenséget vált ki a kaposváriakból. Ezt egyértelműen jelzi, hogy az ismert közösségi oldalon több mint kétezer kedvelője van a „Kaposvári elkerülő ötezerért? Kösz, nem” elnevezésű közösségnek.
Ez utóbbiról az egyik legnagyobb hazai hírportál, az origo.hu is beszámolt. Az index.hu portál pedig az „útdíjrendszer 13 legnagyobb szívatása” között tartja számon a kaposvári elkerülőt. Ugyanakkor az origo.hu január 6-i cikkében arról is beszámolt, hogy az ügyben Szita Károly és Gelencsér Attila nem állt a sajtó rendelkezésére, amelyet egy ilyen jelentős kérdésben elfogadhatatlannak tartok. Ez sajnos sokak számára azt üzenheti, hogy nem tudnak és/vagy nem akarnak semmit tenni az útdíj megszüntetése érdekében. Pedig a polgármester korábban az ellenérzéseiről tett tanúbizonyságot.
Pintér Attila
önkormányzati képviselő,
az MSZP kaposvári elnöke