A károsultak nevében Olajos Mihály beszámolt a választott képviselők közönyéről, ezért lemondásra szólította fel Salacz László országgyűlési képviselőt, kérve, hogy adja át a helyét egy olyan képviselőnek, aki hajlandó meghallgatni a panaszokat. Hasonló felszólítással fordult a másik helyi országgyűlési képviselőhöz, Zombor Gáborhoz, amiért a törvényhozásban a károsultak érdekei ellen szavazott.
Szakács László országgyűlési képviselő a kecskeméti polgármestert bírálta, amiért nem hallgatta meg a károsultakat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt héten általa benyújtott törvényjavaslatokat a Quaestor-károsultakkal együtt fogalmazták meg, az ő érdekeiket tartalmazta. A kormány erre egyetlen mondatban válaszolt, bármiféle érvelés nélkül: „a kormány nem támogatja” – számolt be a politikus.
Király József, az MSZP Bács-Kiskun megyei és kecskeméti elnöke hozzátette, hogy a Quaestor-csoport bedőlésekor a cég reklámarca Orbán Viktor és Szijjártó Péter volt, és a háttérországot a Fidesz adta hozzá. Nagyon nagy a politikai felelősségük, és ez alól nem lehet kibújni – jelentette ki.