A Fideszes kormány teljes hozzá nem értése, a kapkodás és az arrogáns lenéző kormányzás, ma már tények - mondta szerdán Sass Szabolcs, a Societas országos elnöke Sopronban.
A Fidesz legújabb tervei, újra azoktól vesz el, akiknek amúgy is kevesebb van.
Felháborító, hogy a kisemberekkel akarják megfizettetni a jól menők, például a Fideszes országgyűlési képviselők gazdagodását.
Elvették a nyugdíj megtakarításainkat, emelik az adókat, emelik az árakat és novembertől már egy pohár sörért is jóval többet kell majd fizetni, mint most - fogalmazott szerdán Sass Szabolcs, a Societas - Baloldali Ifjúsági Mozgalom országos elnöke Sopronban.
Ilyen helyzetben csak a helyi összefogásra és egymásra számíthatunk. Fontos, hogy olyan embert válasszunk meg október 9-én, aki nem egy hibát-hibára halmozó, állandóan csak visszamutogató pártot szolgál ki, hanem az itt élők problémait próbálja megérteni. Olyan embert válasszunk, aki személyesen keresi fel az embereket, aki fiatal, agilis és esélye lehet a Fidesz egyeduralmának megtörésére.
Varga Zoltán, az MSZP jelöltje, ilyen ember. Vele megmutathatjuk a Fidesznek, hogy nem tehet meg mindent büntetlenül. Ha megválasztják Varga Zoltánt, figyelmeztetést küldhetünk a Fidesznek országosan is, ez így nem mehet tovább.
Megkockáztatom, hogy nem csak a baloldaliaknak, nem csak az MSZP-vel szimpatizálóknak, de mindenkinek az lenne a jó, ha ez a figyelmeztetés eljuthatna a Fideszhez!
Ezért arra kérem, október 9-én, szavazzanak minél többen Varga Zoltánra, az MSZP jelöltjére és ezzel, itt Sopronban, mutassunk együtt, piros lapot a Fidesznek! - zárta Sass Szabolcs.
kisalfold.hu
kisalfold.hu
2011. szeptember 29. 16:44
Sass: Egy pohár sörért is jóval többet kell majd fizetni
Sopron: Ha megválasztják Varga Zoltánt, figyelmeztetést küldhetünk a Fidesznek országosan is, ez így nem mehet tovább.