A téren -mint eddig mindig-most is sokan várták, hogy ételhez jussanak. Annak ellenére több százötvenen voltak, hogy a városban az egyik egyház éppen ma osztott ennivalót a rászorulóknak.
Az ételosztáson megjelentek zömét már arcról jól ismerjük, többük életét is "nyitott könyv" a számunkra, tudjuk hogyan kerültek ebbe a megalázó helyzetbe, miért kényszerülnek arra, hogy ételért kell sorba állniuk. Ma is sok kisnyugdíjas, utcán élő honfitársunk, és egzisztenciáját elvesztő, egykor szebb napokat látott közmunkások várták, hogy sorra kerüljenek. Sajnos most is többen jöttek kisgyerekekkel. Ehhez nehéz hozzászokni, végtelenül szomorú látvány, amikor szüleikkel gyerekek érkeznek ebédért.
Ma egy debreceni hölgy gyerekjátékokat, egy másik pedig rengeteg édességet hozott a térre. Az ajándékok egy része gyorsan gazdára is talált, örömet szerezve a szüleikkel érkező gyerkőcöknek. Hálásan köszönjük az adományokat, mindennek lesz gazdája, mind jó helyre fog kerülni. Szerencsére egyre többen vannak azok az embertársaink, akik egy-egy alkalommal a maguk lehetőségei szerint segítenek nekünk.
Sokan kérdezik tőlünk, hogy miért segítünk? Miért nyújtunk kezet az elesetteknek és a rászorulóknak? A mi kérdésünk inkább az, hogy mások miért nem? (tisztelet a kivételnek) Úgy gondoljuk nem szorul különösebb magyarázatra, miért is vagyunk ott a téren, ha esik, ha fúj, hidegben, melegben. Segítünk, mert tudunk, segítünk mert mindig jobb adni, mint kapni.
Tiszta szívből és önzetlenül adjuk azt a keveset amire képesek vagyunk,ezért nem is várunk köszönetet. Nem kérdezzük senkitől, hogy jutott ide, miért nem tud ebből az élethelyzetből kilábalni. Az ételosztás nem erről sor, mi nem ítélkezünk, tudjuk nyomós oka van annak, ha valaki ott áll a sorban, ebédre várva. Mi kis csapatunk ad, mert adni tudunk, örülünk annak, hogy az egyre növekvő sorban kell állnunk, Megszívlelendőnek gondoljuk, amit L.Ritók Nóra fogalmazott meg a közelmúltban:
"Az embernek nem lehet elfogadni, hogy gyerekeknek már a születésük pillanatában eldöntetett a sorsa. És ne szűkítse senki ezt a cigányságra kérem. A szegénység nem etnikai kérdés. Mióta dolgozunk azt tapasztaljuk, hogy egyre többen csúsznak le a mélyszegénység szintjére, elveszítve előbb állást, aztán házat, mindent, és tengődnek ugyanígy, egy darabig még tartva magukat, a semmit, végül már nem akarják és nem tudják elfedni sem, hogy bedarálta őket a nyomor."
Az ételosztás költségeit részben a szocialista párt szolidaritási alapjából, illetve saját magunk finanszíroztuk.
Legközelebb június 30-án, a hónap utolsó vasárnapján várjuk ebéddel a nehéz sorsú debrecenieket.
