Semmelweis Nap 2015 - az MSZP javaslatai az egészségügy talpra állítására

Ma, Semmelweis Ignác születésnek 150. évfordulóján az MSZP köszönetet mond azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik az Orbán-kormány által okozott egészségügyi katasztrófahelyzetben is erejükön felül dolgoznak a magyar emberek gyógyításáért. Ma a nyomorúságos bérek miatt évente 1000 orvos és még több szakdolgozó hagyja el az országot, a kórházak a csőd szélén állnak, óriási várólisták vannak, és elavult a műszerpark. Meggyőződésünk, hogy ezeket a körülményeket minél hamarabb meg kell szüntetni! Az MSZP-nek erre az alábbi konkrét javaslatai vannak.

Az alapellátásban ösztönözni kell a háziorvosokat a lakossági egészségmegőrző szűrések elvégzésére, meg kell szüntetni a finanszírozás csökkenését, és el kell törölni a volumenkorlátokat az otthoni szakápolásban, gyógytornáztatásban, hogy minél több beteg juthasson otthoni szakápolói ellátáshoz.

Meg kell állítani az egészségügyi szakemberek külföldre vándorlását. Ennek érdekében az MSZP az egészségügyben azonnali, 50 százalékos béremelést javasol. Be kell vezetni az életpályamodellt. A gyógyítókon kívül az egészségügyben dolgozó műszaki és gazdasági személyzet bérét is rendezni kell.

Átmeneti megoldásként vissza kell adni a nyugdíj melletti munkavégzés lehetőségét az orvosoknak és egészségügyi szakdolgozóknak.

Növelni kell az orvostanhallgatók létszámát és helyre kell állítani a szakdolgozók középfokú képzését.

A várakozási idő lerövidítése miatt támogatni kell a járóbeteg-ellátásban a magánvállalkozók bevonását és ezzel együtt a teljesítmény-finanszírozást az OEP által.

Át kell alakítani a kórházi finanszírozást, a 6 éve változatlan alapdíjat azonnal emelni kell!

Mindezek érdekében azonnal emelni kell az egészségügyre jutó forrásokat, egészen addig, amíg azok a GDP 6 százalékát el nem érik.

Az MSZP Országos Elnöksége