Úgy látszik, 26 év után visszatért az állampártot kiszolgáló politikai rendőrség, amely parancsra zaklatja a másképp gondolkodókat. A rendőrök az ifjúsági szórakozóhelyen egy előadást megszakítva felsorakoztak a színpadon és igazoltattak mindenkit, majd néhány résztvevőt el is vittek. Budapest főpolgármesterének a demokráciát megtaposó eset után mindössze egy vérszegény sajtókommünikére futotta, mely szerint a fiatalok egy rosszul időzített, túlbuzgó cselekmény áldozatai. Pedig az ellenzéki fiatalok zaklatását pár nappal ezelőtt az önkormányzat biztonsági
emberei kezdték el. Arról Tarlós István nem tudott?
És Főpolgármester úr, egy ilyen, a demokrácia minden elemét sértő cselekményt lehet jól is időzíteni?
Csak az időzítés az Ön problémája? Az, hogy az Önt támogató FIDESZ rendőri eszközökkel próbálja megfélemlíteni az ellenzékét az nem?
A történések nem hagynak kétséget, az állampártként működő Fidesz annak érdekében, hogy megakadályozzon egy újabb székháza előtti tüntetést most nem a baráti köztörvényes bűnözők segítségét kérte, hanem a rendőrségét.
Főpolgármester úr !
Ez botrány, a magyar köztársaság szégyene!
Ezért felszólítjuk Önt, hogy követelje a hatalmi túlkapás kivizsgálását.
MSZP Budapest
Sirály:1987 visszaköszön
A Fidesz egy nappal előrehozott születésnapi „titokbulijának” napján, mint minden az övével ellentétes hangtól rettegő hatalom, ráküldte rendőrségét a budapesti Sirályra, az ellenzéki fiatalok egyik feltételezett gyülekezőhelyére. Ilyen típusú jogtiprást legutóbb 1987. március 14-én éjjel követett el a regnáló hatalom, amikor a kor ismert ellenzéki gondolkodóit begyűjtötték, mert féltek fellépésüktől a másnapi nemzeti ünnepen.