mszp.hu | Belföld | közlemény
2018. április 16. 20:30

Sneider Tamás pert vesztett Ujhelyi Istvánnal szemben

Sneider Tamás pert vesztett Ujhelyi Istvánnal szemben
A Pesti Központi Kerületi Bíróság mai napon meghozott első fokú ítélete felmentette Ujhelyi István európai parlamenti képviselőt a rágalmazás és becsületsértés vádja alól. Az eljárást magánvádlóként Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke kezdeményezte az MSZP politikusával szemben.
Ujhelyi még egy 2014-ben adott tévéinterjújában kifogásolta, hogy Sneiderből a magyar Országgyűlés egyik alelnöke lehet, mondván a jobbikos politikus korábban egy maffiaszerű szkinhed (bőrfejű) szervezetnek volt a helyi vezetője, ráadásul egy cigány ember sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmény miatt el is ítélték korábban. Sneider a per során bocsánatkérést várt az MSZP politikusától, Ujhelyi azonban több alkalommal is világossá tette: olyan kibékíthetetlen erkölcsi, politikai és világnézeti ellentét feszült közte, s a jobbikos politikus között, amely feloldhatatlan.
 
Ujhelyi István a bíróság mai döntését követően azt mondta: továbbra is fenntartja azon véleményét, miszerint egy rasszista indíttatású, erőszakos bűncselekményért felfüggesztett börtönre ítélt, szkinhead-múlttal vádolható – és emiatt valós és érdemi megbánást eddig nem mutató - közszereplő egy demokratikus országban nem lehet közjogi méltóság. „Különösen sorsszerű, hogy épp a Holokauszt magyarországi emléknapján mondta ki a bíróság, hogy Sneider elveszítette az évekkel ezelőtt velem szemben indított pert. Mindig is a kirekesztés és az erőszak üldözője voltam és az is maradok” – tette hozzá Ujhelyi István.