mszp.hu | Belföld
2023. szeptember 07. 16:55

Sokan már nem csak nyaralni, de enni is alig tudnak

Sokan már nem csak nyaralni, de enni is alig tudnak
„Világossá vált, hogy a turizmus és a kiskereskedelmi forgalom sincs igazán rózsás helyzetben” – mondta Korózs Lajos, az MSZP alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol többek között a KSH legfrissebb adatsorairól beszélt.
Két fontos elemzést publikált a KSH, az egyik a turizmussal, a másik pedig a kiskereskedelmi forgalommal kapcsolatos, azonban sajnos mindkét elemzés lesújtó képet vázol fel az ország állapotáról. 
 
„Tulajdonképpen a külföldiek mentették meg a magyar turizmust, szerintem a borzasztóan gyenge forintnak köszönhetően” – fogalmazott az MSZP alelnöke. 
 
A turizmusra vonatkozó adatsorokat vizsgálva megállapítható, hogy a belföldi vendégéjszakák száma 8,4 százalékkal csökkent, ráadásul azok, akik el tudtak menni üdülni, az előző évhez képest csak rövidebb ideig tudták élvezni a szabadidőt. A szállodáknál közel 10 százalékos visszaesés van az elmúlt évhez képest. 
 
Tízből négy család nem engedhet meg magának még egy egyhetes üdülést sem, ráadásul évről-évre nő azoknak a száma, akiknek a számára csak álom marad a nyaralás. Ennek a tekintetében igazán nehéz helyzetben vannak az „alacsony jövedelemmel rendelkezők, a kisnyugdíjasok, a gyermeküket egyedül nevelők, illetve azok a gyermekes családok, ahol három, vagy több gyermeket nevelnek” – fejtette ki Korózs Lajos.  
 
A héten a KSH által publikált másik fontos adatsor szerint, a kiskereskedelmi forgalom 7,6 százalékkal csökkent az elmúlt hónapban, az élelmiszerkereskedelemben több mint négy százalékos volt a visszaesés, a nem élelmiszeripari termékeket forgalmazó boltokban pedig 5,5 százalékos visszaesés volt. 
 
Az üzemanyag kiskereskedelmi forgalma több mint 20 százalékkal csökkent, ha valaki végighajt egy autópályán, akkor láthatja, hogy a kutaknál több mint 700 forintba kerül egy liter üzemanyag. 
 
A reálkeresetek az elmúlt hónapban 3,4 százalékkal csökkentek, de volt olyan hónap idén, amikor több mint 20 százalék körüli volt a visszaesés. 
 
„A magyarok borzasztó sokat dolgoznak, a magyarok borzasztó keveset keresnek, sajnos nagyon keveset pihennek és ebből adódóan nagyon korán meg is halnak” – összegzett sajtótájékoztatója végén Korózs Lajos. 

Kapcsolódó párttagok